Rejtélyes körülmények között zuhant ki a hetedikről egy cég vezérigazgatója

2020.07.09. 12:09

Kizuhant az MSI tajpeji irodaépületének hetedik emeletéről a vállalat vezérigazgatója. A cégvezető életét már nem tudták megmenteni.

A tajvani Micro-Star International, ismertebb nevén MSI vezérigazgatója, Charles Chiang, 56 éves volt. A halálhírt a helyi Liberty Times közölte, amelynek értesülését a cég sajtóképviselete hivatalosan is megerősítette. Chiang egyelőre tisztázatlan körülmények között kizuhant a vállalat egyik tajpeji irodaépületének hetedik emeletéről, életét a kiérkező mentők már nem tudták megmenteni - foglalja össze a történteket a hwsw.hu.

A cégvezető több mint 20 éve, 1999-ben csatlakozott az MSI csapatához vezető mérnökként, 2010-ben pedig az asztali platformokért felelős részleg vezetőjévé, majd 2019-ben a cég vezérigazgatójává nevezték ki. A vállalat ez idő alatt elsősorban a számítógépekhez használt különböző komponensek, így többnyire alaplapok és videokártyák piacán ért el sikereket, egyben a szintén tajvani ASUSTeK egyik legnagyobb riválisává vált.

Az MSI, azaz a Micro-Star International közismert logójaForrás: Shutterstock

A Tajvani Értéktőzsdén jegyzett, 1986-ban alapított vállalat részvényei 2018. júniusában érték el az eddigi csúcsot, akkor 126,5 tajvani dolláron kereskedtek a papírral - az árfolyam azóta nem mozdult el számottevően erről a szintről.