Ezekben a megyékben ellenőrzi a fagyizókat a NAV

fagyi 10 érdekesség a fagylaltról, amiket biztosan nem tudtál
Vágólapra másolva!
Csongrád-Csanádban, Komárom-Esztergomban, Nógrádban és Veszprémben még ezen a héten is ellenőrzik a fagyizókat, Hevesben és Jász-Nagykun-Szolnokban egész júliusban lehetnek vizsgálatok - írja pénteki számában a Magyar Nemzet. 
Vágólapra másolva!

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) több megyére kiterjedő fagyizórazziába fogott, például Tolnában és Zalában a hónap első felét szánják erre a revizorok, máshol egész hónapban vizsgálódnak a szakemberek.

A NAV emberei a fagylaltozók mellett

a kávézókat és a cukrászdákat is felkereshetik,

mégpedig minden esetben azonos céllal: hogy megbizonyosodjanak arról, betartják-e a legfontosabb adóügyi és munkaerőpiaci szabályokat.

Van olyan megye, ahol egész júliusban ellenőrzést tart a NAV a fagyizókban, cukrászdákban és kávézókban Forrás: Shutterstock

A revíziók legfontosabb kérdése, hogy az üzletekben

mindig átadják-e a nyugtát, a számlát az ügyfeleknek, és megfelelően használják-e az online pénztárgépet.

Lényeges emellett az alkalmazottak szabályszerű bejelentése és adott esetben az is, hogy az árukészlet eredetével minden rendben legyen - áll a cikkben.