Már kapható Magyarországon termett görögdinnye

görögdinnye
Minden eddiginél édesebb lehet
Vágólapra másolva!
Az idei nyár csak később hozta el a meleg időszakot, ezért a dinnyék is később érnek be. Emiatt a szokásosnál később érkezett a magyar dinnye a boltokba, de már kapható.
Vágólapra másolva!

Spanyolországban a termőterület csökkentése és a kedvezőtlen időjárás miatt várhatóan kevesebb dinnye érik majd be, ami érinti egész Európa ellátását. Hasonló a helyzet Olaszországban, ahol szintén csökkent a termőterület a járvány okozta munkaerőhiány miatt, ezért Magyarországon többnyire görög és török görögdinnyét tudunk csak vásárolni, ahol viszont a szezon végén járnak már.

A jelenlegi áruházi akciók azt a célt szolgálják, hogy a jelentős készletből fogyjon még a hazai dinnye beérkezése előtt.

Itthon is okozott károkat az idei rossz időjárás a dinnyeföldeken - nyilatkozta a Magyarmezőgazdaság.hu-nak Horváth Vivien, a Magyar Dinnyetermelők Egyesületének titkára -,

a fagykár elsősorban Heves és Békés megyében a 20-30 százalékot is elérte. A gyakori esőzés pedig a betegségeknek kedvez.

Már kapható a magyar görögdinnye a zöldségespultokon Forrás: pexels.com

Göcző Mátyás, a Magyar Dinnyetermelők Egyesületének elnöke azt mondta, hogy a legnagyobb kár az elmúlt években nagyon népszerű magszegény, illetve mag nélküli fajtáknál keletkezett. A hagyományos, magvas görögdinnyék ellenállóbbnak mutatkoztak az időjárás hatásaival szemben.

Emellett a koronavírus-járvány is éreztette a hatását, hiszen a legnagyobb bizonytalanságot övező időszakban éppen a palántákat kellett volna nevelni. A hazai területcsökkenés ellenére több hibrid vetőmagot adtak el, és nőtt az oltott állományok nagysága is, ami

egyértelműen minőségjavulást vetít előre a szakemberek szerint.

A piacokon, zöldségárusoknál már megjelent a magyar dinnye, de ezek még fóliasátrakból származnak. A nagyobb mennyiség a szabadföldi fóliaalagutas termesztésből érkezik majd, július 10. után, sőt még exportra is számíthatnak a hazai dinnyetermelők a hónap végétől.

A legelső hazai dinnyék Békésből kerülnek a boltokba, legutoljára pedig Szabolcsból és a Hajdúságból.

Forrás: Magyarmezogazdasag.hu