Matolcsy György: Magyarország 2030-ig és utána is akkor marad sikeres, ha állandóan megújul

MATOLCSY György
Nyíregyháza, 2019. szeptember 5. Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke előadást tart az 57. Közgazdász-vándorgyűlésen a Nyíregyházi Egyetemen 2019. szeptember 5-én. MTI/Czeglédi Zsolt
Vágólapra másolva!
Matolcsy György jegybankelnök szerint Magyarország a fejlesztő állam és a fejlődő piac okos együttműködésére építve 2030-ig és az után is sikeres maradhat, a felzárkózáshoz egyre hatékonyabban működő államra és egyre fejlettebb piacokra van szükség.
Vágólapra másolva!

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a Növekedés.hu portálon megjelent írásában hangsúlyozta, hogy

az állami fejlesztéseknek döntő szerepük van a gazdasági eredményekben,

amit szavai szerint a mára búcsúzó, liberális közgazdasági gondolkodás nem ismert el. Hozzátette, az elmúlt 200 évben kizárólag azok az országok voltak sikeresek, amelyek az állam és a piac képességeit, eszközeit jól hangolták össze az élet minden területén, de különösen a gazdaságpolitikában.

Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Kiemelte, 2010 után először a válságkezelés következett, de a munkaerőpiacon már azonnal megindult az állam és a piac okos együttműködése. Ez áll a 2010-2019 között létrehozott mintegy 850 ezer új munkahely mögött. Az idénre a gazdaság valamennyi területén kialakult a fejlesztő állam és a piacok együttműködése, miközben a kormány családpolitikai programjai révén egy harmadik fél is belépett: a gyereket vállaló család és a megtakarító, befektető háztartás - írta.

Összegzése szerint Magyarország már platformként működik, mert a belső és külső piaci szereplők számára EU-tagságból származó gazdasági és jogi környezetet, politikai stabilitást, makrogazdasági egyensúlyokat, motivált munkaerőt, működő infrastruktúrát, biztonságot, vonzó adórendszert, fejlődő városokat és magyar különlegességeket ajánl.

A recept működik, 2030-ig és tovább az ország akkor marad sikeres, ha állandóan megújul

- hangsúlyozta. A sikeres felzárkózáshoz egyre hatékonyabban működő államra és egyre fejlettebb piacokra van szükség. A jó hír az, hogy igaz a bölcs perzsa költő, Rumi tanítása, miszerint "Amit keresel, az keres téged" - zárta cikkét Matolcsy György.