Indulhat az M76-os út tervezése

Az M2-es gyorsforgalmi út építése, 2018
Göd, 2018. november 14. A fejlesztés alatt álló M2-es autóút épülő gödi szakasza 2018. november 14-én. Az M2-es Budapest-Vác déli csomópont közötti szakaszát gyorsforgalmi úttá fejlesztik, a kivitelezés várhatóan 2019-ben fejeződik be. A fejlesztést követően Budapest és Vác között végig óránként 110 kilométerrel lehet majd haladni. MTI/Máthé Zoltán
Vágólapra másolva!
A NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. az uniós közbeszerzési közlönyben közölte, hogy lezárta a 2019. december 13-án kiírt ajánlati felhívására jelentkezett pályázatok értékelését és kihirdette a kiírás nyerteseit.
Vágólapra másolva!

Ez alapján az M76 autóút Zalaegerszeg és Körmend közötti 2x2 sávos szakaszának tanulmánytervét és környezetvédelmi hatástanulmányát három cég, a FŐMTERV Mérnöki Tervező Zrt., a Pannonway Építő Kft. és a UNITEF'83 Műszaki Tervező és Fejlesztő Zártkörűen Működő Részvénytársaság tervezheti meg, összesen nettó 398 millió forintért. Az ő feladatuk lesz a környezetvédelmi engedély megszerzése is.

Az új autóút Zalaegerszeg és térsége a Nyugat-Dunántúl magas szintű közúti kapcsolatainak közlekedésfejlesztési tervéhez illeszkedik,

így a tervezés fontos része lesz az M9/M76 autóút, valamint az M80-M86 – 8 sz. főút – 86. sz. főút csatlakozási csomópontjainak megtervezése is. A kiírásban ugyancsak szerepelt az is, hogy vizsgálni kell az önvezető járművek közlekedéséhez alkalmas infrastruktúra kiépítését is, továbbá 3D-s animációt kell készíteni a főpályára az M9 (M76) autóút Zalaegerszeg északkeleti 74 sz. főúti csomóponttól kezdve egészen az M80 Körmend keleti csomópontig.

Az autóútat az óránkénti 110 kilométeres sebességre és 2x2 forgalmi sávra kell tervezni.

Az autóút elkészülte után 2x2 sávon köti majd össze Zalaegerszeget Körmenddel (a kép illusztráció) Forrás: MTI/Máthé Zoltán

Az új nyomvonal a tervezett M9 autóút Zalaegerszeg északkeleti (74-76 sz. főút elválási csomópontjával határolt) csomópontjából indul, a kivitelezés alatt álló járműipari tesztpályától északra haladva, többnyire a Zala és Vas megyehatárt érintve, a 76 sz. főúttól északra halad, nyugat-északnyugati irányban. Vas megye határát átlépve hídon keresztezi a Rába-folyó völgyét, a lehető legkisebb mértékben érintve a Natura2000 védettségű területeket és csatlakozik a tervezett M80-M86 valamint a 8 és 86 sz. főutak által határolt különszintű csomóponthoz.

A tervezendő szakasz csatlakozik a Zalaegerszeg északkeleti területén tervezett M9 autóút – 74 és 76 sz. főutak alkotta különszintű csomóponthoz, végpontja a Körmend keleti részén tervezett gyorsforgalmi valamint főúti csatlakozást biztosító, különszintű csomópont, amelynek tervezése és környezetvédelmi engedélyeztetése és az engedély megszerzése a projekt részét képezi.

A teljes tervezendő gyorsforgalmi úthossz egybefüggően mintegy 28 km, új nyomvonalon, fizikai elválasztással.

Forrás: Europa.eu