Már ötödik hete csökken a regisztrált álláskeresők száma

GYÖRGY László
Békéscsaba, 2020. július 1. György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára az Opel, Honda, Mazda, Kia és Isuzu autók értékesítésével és szervízelésével foglalkozó Körös Autócentrum Kft. bértámogatási okiratának átadásán a cég békéscsabai telephelyén 2020. július 1-jén. Békés megyében 844 millió forintból 5512 ember munkahelyét sikerült megmenteni a gazdaságvédelmi akciótervvel - mondta az államtitkár. MTI/Rosta Tibor
Vágólapra másolva!
Ötödik hete csökken a regisztrált álláskeresők száma a munkahelyteremtő bértámogatási program eredményeképpen, amely csaknem 38 900 új munkahely létrejöttéhez járul hozzá - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára budapesti sajtótájékoztatóján, a Gazdaságvédelmi akcióterv végrehajtásának előrehaladását ismertetve.
Vágólapra másolva!

György László hangsúlyozta, hogy a munkaerőpiaci folyamatok jól alakultak, júniusban már 12 ezerrel többen dolgoztak, mint januárban, és csak 30 ezerrel kevesebben, mint tavaly júniusban. Felidézte azt is, hogy a tíz évvel ezelőttihez képest júniusban 742 ezerrel dolgoztak többen a magyar gazdaságban.

Az államtitkár a legfőbb célnak továbbra is a munkahelyek megvédését, illetve a megszűnt állások helyett újak létrehozását nevezte. Mint mondta, a kormányzat a Gazdaságvédelmi akcióterv keretében csaknem 920 ezer munkavállalót támogat valamilyen módon.

Kiemelte, hogy a vállalkozások versenyképességének javítása érdekében a tárca bürokráciacsökkentő intézkedéseket dolgoz ki a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával (MKIK) közösen.

A javaslatcsomag részleteiről György László elmondta, tovább egyszerűsítenék az európai uniós és a hazai forrásokból megvalósuló pályázatokat, támaszkodva a 2014-2020-as programozási időszak eredményeire.

Megjegyezte, hogy a tervek szerint augusztus végére a mikro-, kis- és középvállalkozásoknak kiírt magyar, hightech és zöld pályázati konstrukcióban a támogató okiratok döntő többségét átadják, ettől kezdve a vállalkozásokon múlik, hogy mikor jutnak forráshoz.

Az államtitkár a fontos bürokráciacsökkentő intézkedések között említette a közjegyzői díjak csökkentését is. Úgy fogalmazott, szeretnék, ha a hazai díjak arányban lennének a térségbeli versenytársaknál megszokott közjegyzői díjakkal. Felhívta a figyelmet arra, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) állásfoglalása alapján a koronavírus-tesztek költségként elszámolhatóak.

György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára Forrás: MTI/Rosta Tibor

György László a munkahelyteremtő bértámogatások célzottabbá tételéről elmondta, a munkaerőpiac folyamatai bizakodásra adnak okot, ezért a támogatás július 16-tól a nehezebben foglalkoztathatók, a 25 év alatti regisztrált álláskeresők és a tartós álláskeresők esetében igényelhető.

Jelezte azt is, hogy rugalmasabbá tennék a távmunkát ősztől, mint mondta, a távmunka szabályainak egyszerűsítése a tartós továbbfoglalkoztatást szolgálja.

Az államtitkár kitért arra, hogy a vállalkozói szervezetekkel történt egyeztetés alapján vállalati fehér könyvet, ajánláscsomagot állítanak össze; a munkahelyi szabályok és eljárások betartásával a minimálisra csökkenthető a koronavírus terjedésének kockázata.

György László ismertette, hogy csaknem 145 ezer embert támogatnak, aki munkát keres, a Diákhitel pluszt már közel 16 ezer hallgató vette igénybe, a támogatási programokkal 496 ezer álláshelyet védenek meg. A nyolchetes informatikai alapképzésre több mint 61 ezren jelentkeztek, a munkahelyteremtő programokkal több 70 ezer munkahely létrehozását segíti a kormány.

A közfoglalkoztatásban 90 ezren vesznek részt, de a keretszámot 200 ezerre emelték erre az évre.
Munkahelyvédelmi bértámogatást mintegy 200 ezer foglalkoztatott kap, 5400-zal több, mint két héttel ezelőtt, a beérkezett kérelmek 94 százalékát elfogadják. A támogatott vállalatok kétharmada kis- és középvállalkozás - jegyezte meg az államtitkár.

Kutatói-fejlesztői bértámogatást több mint 18 500-an kapnak, 950-nel többen, mint két héttel ezelőtt - tette hozzá.

Az államilag támogatott hitel- és garanciaprogramokról György László elmondta: mintegy 12.400 a befogadott hitel- és garanciakérelmek száma. Összesen 609,5 milliárd forint értékben érkeztek be kérelmek, a leszerződött állomány pedig 271,2 milliárd forint, ami 41, illetve 46 százalékkal haladja meg a két héttel ezelőttit.