Különleges aranyrudakkal segítik az orrszarvúak védelmét

2020.08.01. 09:36

Rendhagyó kampányt hirdetett a kanadai B2Gold nevű vállalat aranyöntvények értékesítésére. Az abból származó bevétel jelentős részét ugyanis a cég a veszélyeztetett, keskenyszájú orrszarvúk védelmével kapcsolatos költségekre fordítja.

Jelentős és rendszeresen érkező anyagi forrásra számíthatnak Namíbiában azok a félig-meddig önkéntes vadőrök illetve az állatok mozgását nyomon követők, akik a helyi közösségek tagjaiként egy, nagyjából 25 ezer kilométeres területet próbálnak védeni a vadorzóktól. A területnek hivatalosan nincs nemzeti park státusza, ám ott él a világ legnagyobb, egyben utolsó, ténylegesen is vad állománya a keskenyszájú - gyakran "feketének" is hívott - orrszarvúaknak. A terület mintegy 5630 példány otthona. Az orrvadászok viszont - egész Afrikát tekintve - évente mintegy 1000 példányt ölnek le illegálisan az állatokból a szarvuk miatt.

null

null

A most elindított kezdeményezésben a B2Gold nevű vállalat 1000 unciányi arannyal kívánja támogatni az állatok védelmét. Az arany a namíbiai Otjikoto-bányából érkezett.

Ennek piaci értéke most nagyjából 1,9 milló dollár, azaz mintegy 600 millió forint.

A cég arról adott tájékoztatást, hogy 1000 darab, egyedi kiadású "rinocérosz aranyrudat" gyártottak le, különböző méretekben. Az Észak-Amerikában elinduló kampányban 400 darab, 1 uncia értékű aranyrudacskát egy webáruházban lehet megvásárolni, az arany éppen aktuális piaci ára, plusz 15 százaléknyi "vadvédelmi felárért."

IllusztrációForrás: AFP/Cultura Creative/GP Kidd/Gp Kidd

A namíbiai és afrikai vásárlóknak eladott első 600 aranyöntvény bevétele egy bizottsághoz kerül, melyben a cég mellett, több, vidékfejlesztéssel, környezetvédelemmel foglalkozó szervezet, valamint Namíbia természetvédelmi és turisztikai ügyekért felelős minisztériuma képviselteti magát.

A 15 százalékos felárral pedig azokat azokat támogatják, akik részt vesznek a vadállomány védelmében: önkéntes vadőröket és az állatok mozgását, körülményeit figyelemmel kísérő helyieket.

A cég közlése szerint, nem egyszeri kezdeményezésről van szó, mert a jövőben további, egyedi aranytömböket vagy aranyból készített kicsiny medálokat, érméket készítenének, abban bízva, hogy a limitált példányszámú aranykészítményeknek mindig lesz vevőjük, írja a Mining.com. A portál szerint a kampány július végén indult.