Több mint negyedszázados rekordot döntött meg az online kereskedelem óriása

2020.07.31. 13:10

Minden várakozást meghaladó negyedéves eredményről számolt be az internetes cégóriás, az Amazon: az egy részvényre eső igazított eredménye 10,30 dollár volt, ami meghaladta a várt 1,51 dollárt, ez pedig 24 százalékos éves növekedésnek felel meg. A vállalat emellett minden idők legnagyobb háromhavi nyereségét érte el ebben az időszakban.

Az Equilor Befektetési Zrt. hírösszefoglalója kitér arra is, hogy a cég 26 éves történetének legmagasabb profitját érte el, emelett bevétel soron szintén jóval meghaladták a várakozásokat, hiszen a jelentett 88,91 milliárd dollár magasabb, mint a konszenzus által várt 83,25 milliárd.

Annak ellenére sikerült a vártnál magasabb nyereséget kitermelni, hogy a negyedévben 4 milliárd dollárnyi extra kiadások jelentkeztek a cégnél a vírussal kapcsolatban, főleg takarítási költségek, illetve az időközben felvett ideiglenes munkavállalók miatt.

Az Amazon egyik disztribúciós bázisa Las Vegastól északraForrás: AFP/David Becker

Miközben a fizikai üzletek sorra zártak be világszerte, az Amazon olyan jelentős növekedést produkált, hogy 175 ezer új alkalmazottat kellett bérelnie a megnövekedett forgalom lebonyolítására - teszi hozzá a Reuters cikke.

A menedzsment a jövőre nézve is optimista, a következő negyedévre kiadott várakozásaik magasabbak, mint az elemzői konszenzus. Az elemzők egyetértenek abban, hogy a cég hosszú távon is nyereséges maradhat, és különösen pozitív volt, hogy már a tengerentúli Amazon-leányvállalatok is nyereségről számoltak be, valamint a felhőszolgáltatás sikere töretlen.