Megkezdte a vasúti személyszállítást a Budapest–Prága vonalon a csehországi RegioJet. A rivális megjelenését a MÁV-Start úgy kommentálta a Világgazdaságnak, hogy készen áll a versenyzésre.

Közvetlen vasúti járatot indított Prága és Budapest között a RegioJet cseh magántársaság, amely Magyarországon a Continental Railway Solutions Kft.-vel (CRS) működik együtt. A vállalat napi két vonatpárral és öt buszpárral startolt. Radim Jancura alapító-tulajdonos elmondta, hogy a nemzetközi szállításra fókuszáló RegioJet Magyarországon belüli forgalmat nem tervez, de az elképzelhető, hogy a belföldi szakaszokon üresen maradó helyeket értékesíti.  (Magyarországi megálló a Déli pályaudvar, Kelenföld, Győr, Mosonmagyaróvár és Hegyeshalom.) Június 30-án a CRS-szel elindította a Prága és Rijeka közötti járatát. 

A RegioJet megjelenése a magyar síneken azért nagy jelentőségű, mert a társaság piaci alapon, támogatás nélkül és nyereségesen működő szolgáltatásával csippent le a MÁV-Start Zrt. és a GYSEV Zrt. piacából.

Az új generációs InterCity-kocsi utastereForrás: MTI/Mészáros János

A jegyeket 9 és 35 euró közötti áron adja osztálytól és távolságtól függően, és bár az árak fixek, akár engedhet is belőlük, ha árharcra kerül a sor. 

Nyitottak vagyunk a versenyre 

– reagált a Világgazdaságnak a fejleményekre a MÁV Zrt. Mint írták, a MÁV és a Volánbusz fúziójának egyik célja éppen az utasok minél hatékonyabb, magasabb színvonalú és versenyképesebb kiszolgálása a közúti és a vasúti közlekedés minden szegmensében. Felhívták a figyelmet arra, hogy a MÁV-Start és az Osztrák Szövetségi Vasutak által üzemeltetett vonatok Budapest és Bécs között összekötik a teljes magyar, osztrák és német vasúthálózatot.