Több mint 15 ezer nagycsalád vett már autót kormányzati támogatással, közülük több mint 4 ezren lízingszerződéssel - közölte a Magyar Lízingszövetség.

A csaknem egy éve kezdődött program majdnem 28 ezer kérelmet fogadott. Az állami hozzájárulás összege elérte a 35 milliárd forintot, a lízingfinanszírozásoké a 11,5 milliárd forintot, vagyis az autónkénti átlag a kormányzati támogatással együtt csaknem 3 millió forint.

A lízingszövetség az állam, a lízingcégek és az autópiaci szereplők sikeres együttműködéseként értékelte az adatokat.

Thomka Ferenc, a szervezet elnökségi tagja kifejtette, hogy a nagycsaládosok 4841 lízingfinanszírozási kérelméből 4438-at hagytak jóvá a lízingtársaságok.

A jóváhagyott kérelmek a következő hetekben jutnak el a szerződéskötésig - tette hozzá.

A Magyar Lízingszövetség adatai szerint minden negyedik nagycsaládos lízingeli az állami támogatással megvásárolt autójátForrás: Thinkstock

A Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetsége (Gémosz) elsősorban a belföldi autópark megújulása miatt üdvözli a programot. Gablini Gábor elnök azt is kiemelte, hogy a támogatás hatására megugrott a hétüléses autók iránti kereslet, hiszen 2020 első hat hónapjában 8 ezer darab talált gazdára, vagyis tizenkétszer annyi, mint 2019 első felében. A legnépszerűbbek a Dacia Lodgy, illetve az Opel Combo, a Skoda Kodiaq, a VW Touran, a Peugeot Rifter, a Citroën Belingo.

A közlemény szerint az Emberi Erőforrások Minisztériumának családpolitikáért felelős helyettes államtitkára is elégedett az eredménnyel. Beneda Attila szerint a program a várakozásoknál is sikeresebb volt az első évben, a 2021-es költségvetés pedig újabb 15 milliárd forinttal járulhat hozzá a nagycsaládosok autóvásárlásához.

A legalább három gyereket nevelő családok tavaly július óta kérhetnek autóvásárlási támogatást. A támogatás összege az autó bruttó vételárának 50 százaléka, de legfeljebb 2,5 millió forint.