Folytatódik az állami autóbuszpark megújulása

Volánbusz 75-ös trolibusz autóbusz autóbusz végállomás forgalom FOTÓ ÁLTALÁNOS furgon Hungária körút KÖZLEKEDÉSI ESZKÖZ trolibusz trolibusz végállomás végállomás VOLÁNBUSZ Zrt.
Budapest, 2016. április 20. A VOLÁNBUSZ Zrt. helyközi járatokon közlekedő autóbuszai indulásra várnak a Puskás Ferenc Stadionnál lévő fővárosi végállomásukon. A háttérben a BKK-BKV 75-ös vonalán járó egyik trolibusz áll a Hungária körúti végállomásán. MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba *************************** Kedves Felhasználó! Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó készítője közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.
Vágólapra másolva!
Folytatódik az állami autóbuszpark megújulása: augusztustól szállítja az utasokat az a 29 új, magas komfortfokozatú, Neoplan Tourliner típusú autóbusz, amelyek vásárlásáról még februárban kötött megállapodást a Volánbusz Zrt. a MAN Kamion és Busz Kereskedelmi Kft.-vel - közölte a Volánbusz.  
Vágólapra másolva!

A tájékoztatás szerint a 2 milliárd 324 millió forint értékben vásárolt új turista-autóbuszok két ütemben állnak forgalomba országszerte: 15 augusztus elején, 14 a hónap közepén.

Az új járművek közül 5 a központi, 3 a keleti, 21 pedig a nyugati régiókban szállítja majd az utasokat.

A korszerű autóbuszok egyebek mellett az Ózd-Pétervására-Budapest, a Pápa-Veszprém-Budapest, a Veszprém-Siófok-Pécs és a Szombathely-Zalaegerszeg-Kaposvár-Pécs, valamint a Keszthely-Kaposvár-Pécs és az Ajka-Keszthely-Kaposvár-Pécs viszonylaton közlekednek majd.

A februárban megkötött szerződés kiterjed a járművek időszakos karbantartásához szükséges diagnosztikai eszközök és alkatrészek beszerzésére is - közölte a Volánbusz Zrt. A kéttengelyes távolsági buszok légkondicionáltak, a fedélzeti wifi mellett USB-töltőpontokkal és 230 V-os aljzatokkal is rendelkeznek.

Illusztráció Forrás: MTI/Jászai Csaba

A járművekben 49 ülés található. Az új autóbuszok a korábbiaknál is nagyobb teljesítményűek, a környezettudatosság jegyében dízelmotorjuk már megfelel az EURO 6d környezetvédelmi osztály elvárásainak.

A gyorsabb közlekedés érdekében a járművek nemzetközi és emelt utazásisebesség-vizsgával (TEMPO 100) is rendelkeznek.

A sofőrök munkáját elektronikus vezetéstámogató rendszerek segítik, jelentősen növelve ezzel az utazás biztonságát. A közleményben kiemelik: a most érkező járművekkel együtt 2018 ősze óta a Volánbusz már 776 új vagy újszerű autóbuszt állított forgalomba, év végéig pedig további 90 jármű kezdi meg szolgálatát a közlekedési társaság kötelékében.