Alaptalanok a spekulációk azzal kapcsolatban, hogy többlépcsős leépítés következhet a Tescónál - reagált az ezzel kapcsolatos sajtóhírekre a Világgazdaságnak a Tesco-Global Áruházak Zrt. sajtóosztálya.

A gazdasági napilap csütörtöki számában a Tesco ismét egyértelművé tette, hogy a cég a magyar, a cseh és a szlovák üzletágak piacain erős pozíciót foglal el, és a növekedési kilátásai is jók.

A Tesco sajtóosztálya a híradások kapcsán azt is aláhúzta, hogy ezek a pletykák teljesen haszontalanok, és szükségtelen feszültséget keltenek a Magyarországon dolgozó több ezer tescós kolléga körében.

Mint közölték: a tények és az eredményeink, a befektetésekre és a fejlesztésekre vonatkozó bejelentéseink, valamint az elmúlt években a magyar vásárlók, a munkatársak és a közösségek iránt tanúsított elkötelezettségünk mind azt igazolják, hogy ezek a spekulációk alaptalanok.

IllusztrációForrás: Tesco-Global Áruházak Zrt.

A Magyar Nemzet szerdán londoni forrásokra hivatkozva egyebek mellett arról számolt be, hogy aggasztó kép körvonalazódik a tulajdonosoknál a Tesco áruházlánc pénzügyi kilátásairól, és a londoni központban nemrég elrendelt átvilágítás eddigi eredményei alapján biztos, hogy változik a multivállalat üzletpolitikája.

Emiatt a részvényesek drasztikus lépéseket várhatnak el az áruházlánc kelet-közép-európai piacain is. Csehországban és Szlovákiában szűkíthetik az eladótereket, a magyar Tescókban pedig a munkakörök jelenlegi technikai átalakítása után az anyacég utasítására csoportos létszámleépítések következhetnek.