Egy bristoli székhelyű sörgyár 1500 hordó fel nem használt sörből állati takarmányt állított elő a helyi sertéstelepek számára.

A Butcombe Brewing a sört olyan viszonteladóktól kapta vissza, akiknek be kellett zárniuk a pubjukat a járvány miatt márciusban hatályba lépett nyitva tartási korlátozások miatt.

A sör kiöntése helyett a sörfőzde összekeverte azt más sörfőzési melléktermékekkel, például élesztővel és komlóval, amiből gélszerű állati takarmányt kaptak.

Egy angol sörgyár állati takarmányt készített a nyitva tartási korlátozások során összegyűlt eladatlan sörből (a kép illusztráció)Forrás: Shutterstock

Ezzel 108 ezer korsó sört sikerült megmenteni attól, hogy a csatornába öntsék.

Marc McGuigan, a cég igazgatója úgy nyilatkozott, hogy azért döntöttek így, mert szem előtt tartották a fenntarthatóságot és a környezet védelmét.

A használt sörkészítményeket már eddig is átadták egy helyi gazdának, így ez a mostani lépés logikus volt a számukra ahelyett, hogy a csatornába öntsék az eladatlan italt. Arról nem is szólva, hogy ez milyen hatással járt volna a szennyvízrendszerre - mondta a cégvezető.

A sörgyár arra bátorítja a sörözők tulajdonosait, hogy ők is fontolják meg az eladatlan sör állati takarmányként történő újrahasznosítását.

Forrás: Farminguk.com