Hétmilliárd forintra nőtt a mezőgazdasági biztosítási díjtámogatás kerete

ÉVSZAK FOTÓ FOTÓTÉMA kombájn KÖZLEKEDÉSI ESZKÖZ kukorica NÖVÉNY nyár zöldség magyar mezőgazdaság Magyarország
Hajdúszovát, 2019. augusztus 7. A hajdúszováti-szepesi útfélen lévő ültetvényen speciális kombájnnal takarítják be az érett csemegekukoricát, ami konzervgyári feldolgozásra kerül. MTVA/Bizományosi: Oláh Tibor *************************** Kedves Felhasználó! Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó szerzője/jogutódja közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.
Vágólapra másolva!
Az eddigi ötmilliárd forintról hétmilliárdra nőtt idén a mezőgazdasági biztosítás díjához nyújtott támogatás mértéke, hívja fel a figyelmet közleményében a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).
Vágólapra másolva!

A palyazat.gov.hu oldalon a napokban tették közzé, és ezzel hivatalossá vált, hogy módosult a Széchenyi 2020 keretében megjelent „Mezőgazdasági biztosítás díjához nyújtott támogatás" című felhívás.

Ennek értelmében

a mezőgazdasági biztosítások díjához nyújtott éves keretösszeg ettől az évtől kezdődően öt milliárd forintról hét milliárdra emelkedett.

Mindez a támogatási intenzitás növekedését eredményezheti, és jobban kihasználhatóvá válik az az ugyancsak az idei évtől érvényes kedvező lehetőség, hogy a támogatás maximális mértéke az összes elszámolható költség korábbi 65 százaléka helyett már annak 70 százalékára nőtt.

A díjtámogatott agrárbiztosítási rendszer 2012 óta működik, ennek keretében a mezőgazdasági biztosítások kötését uniós forrásokat is felhasználó díjtámogatással ösztönzik a gazdáknak. A gazdálkodók az ebbe a körbe tartozó biztosítások díjának az idei évtől már legfeljebb 70 százalékát utólagos támogatásként visszakaphatják.

Az elmúlt években bővült a biztosítható kockázatok köre, illetve módosultak a biztosítható növények, ennek is köszönhető, hogy

évről évre folyamatosan nő a díjtámogatott biztosítást kötő termelők és az igénybe vett módozatok száma, valamint a biztosítások díjállománya,

valamint a termelők összetettebb („A" csomagbiztosítás) biztosítási módozatokat választanak. 2012-ben még másfél milliárd forint alatt maradt a támogatott mezőgazdasági biztosítások teljes állománydíja, idén már előreláthatólag eléri a 13 milliárd forintot is. Az előző évekhez hasonlóan a gazdálkodók – a biztosított növénykultúrától, illetve a káreseményektől függően – most is háromféle konstrukció (A-, B- és C típusú biztosítási szerződések) közül választhattak, három biztosítótársaság, egy fióktelep és hét egyesület kínálatából (közülük az Allianz, a Generali, a Groupama, illetve az Agrár Biztosító tagja a MABISZ-nak).

A mezőgazdasági biztosítási díjtámogatás kerete és szerződésenkénti maximális mértéke egyaránt nőtt az idén Forrás: MTI/Oláh Tibor

A termelőknek a támogatás igényléséhez meg kellett kötni a jogosultsági feltételeknek megfelelő biztosítási szerződést.

Biztosítási díjtámogatás pedig

csak a ténylegesen megfizetett biztosítási díj alapján nyújtható.

Az egységes kárenyhítő alapból csak azok a termelők jogosultak a megítélt juttatás teljes összegére, akik rendelkeznek a hozamérték legalább 50 százalékára vonatkozó mezőgazdasági biztosítási szerződéssel, amit díjtámogatott mezőgazdasági biztosítással is teljesíthetnek. Megfelelő biztosítás hiányában az egyébként járó kárenyhítő juttatásnak csak a felére jogosultak. A biztosítás hiányában nem kifizethető összeg 2018-ban közel 3 milliárd forintra rúgott (a MÁK- és NÉBIH adatai alapján).

A MABISZ adatai szerint ugyanakkor 2019-ben a társaságok részéről

38 százalékkal több kár került kifizetésre

a díjtámogatott és az egyéb biztosítási szerződések alapján, mint 2018-ban, összesen 7,5 milliárd forint. Növénybiztosítási kockázati körben jelenleg is a jégkár jelenti a termelők számára a legnagyobb veszélyt, ezt követi a vihar, valamint a tavaszi fagy kockázatok.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján az idei kötési szezonra a koronavírus nem gyakorolt negatív hatást, a támogatott mezőgazdasági biztosítások teljes állománydíja előreláthatólag meghaladhatja a tavalyit.

Az idei év szeszélyes időjárása azonban a káradatokban már jelentkezik.

2020. március-június időszakban a károk száma meghaladja az ötezret, a várható kárérték 4 milliárd forintot tesz ki.