A közjegyzői díjak csökkentése, a munkahelyvédelmi támogatások meghosszabbítása és újabb, a gazdaság és a vállalkozások talpra állását segítő intézkedések bevezetése is szerepel azok között a javaslatok között, amelyekről még augusztusban egyeztet a kormány a szociális partnerekkel - írta a Magyar Nemzet pénteken a munkáltatói érdekképviseletek nyilatkozatai alapján.

A munkaadói érdekképviseletek és a kormány augusztus második felében folytatja az egyeztetéseket a járvány okozta kedvezőtlen hatások mérsékléséhez szükséges további intézkedésekről - mondta a lapnak Perlusz László.

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára példaként említette, hogy javaslataik között szerepel a közjegyzői díjak csökkentése, amelyre nyitottak voltak az érintett minisztériumok. A várható könnyítések közül kiemelte még a már elnyert közbeszerzések előre hozott fizetési ütemezését.

IllusztrációForrás: MTI/Czeglédi Zsolt

A VOSZ főtitkára jelezte azt is, hogy mind a munkáltatók, mind a szakszervezetek javasolják a munkahelyvédelmi bértámogatás meghosszabbítását jövő év elejéig. Elmondta, hogy ősszel születhet döntés a Munka törvénykönyvének módosításáról, rugalmasabbá téve a távmunka szabályozását, megkönnyítve az otthoni munkavégzés lehetőségét. Ezt a szakszervezetek és a munkáltatók egyaránt támogatják - mondta Perlusz László. 

Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára a Magyar Nemzetnek azt emelte ki, hogy az egyes iparcikkeket, ruházatot árusító üzletek újabb jelentős forgalomcsökkenésre számíthatnak, ha a járvány terjedése ismét felgyorsul. A kereskedelemben a csökkentett munkaidős foglalkoztatás nem elegendő, ha be kell zárnia egy-egy üzletnek, ezért további, területenként célzott segítségre lenne szükség - mondta.