Automatából népszerűsítik a hazai krumplit egy cseh településen

krumpli
Vágólapra másolva!
Egész Európában nincs még egy: néhány hete működik a kontinens első burgonyaárusító automatája a csehországbeli Velhartice-ban, közel a német határhoz.
Vágólapra másolva!

A hely kiválasztása egyáltalán nem véletlen, ugyanis

a krumpli automatikus értékesítésére szolgáló berendezést egy burgonyatermesztésről híres területen helyezték üzembe,

miközben maga a város egy vonzó turisztikai célpont is egyben az ott található kastély miatt.

Egy helyi mezőgazdasági társaság, a Vesa, őshonos fajták eladására használja a gépet. A cég 430 hektáron elsősorban burgonyát termeszt. A cseh média szerint a gép nagyon népszerű a turisták körében.

Már automatából is vásárolható krumpli a burgonyatermesztéséről híres nyugat-csehországi Velhartice településen Forrás: Shutterstock

Aki vásárolni szeretne, be kell lépnie egy faépítménybe, be kell dobnia 30 koronát (kb. 400 forintot) a pénzbedobó nyílásba, amiért 2 kilogramm burgonya gurul a zsákba a falon keresztül elhelyezett csőből. Az ár vonzó, mert ugyanez a burgonyamennyiség egy prágai piacon a duplájába kerül.

Naponta átlagosan 60 ügyfél használja a burgonya-automatát.

A gép hátrányára írható ugyanakkor, hogy egyszerre csak egyfajta burgonya árusítására képes, miközben mintegy húsz burgonyafajtát is termesztenek a környéken.

A burgonyaértékesítő automatának azért is ment híre, mert a cseh piacon elérhető krumpli 80 százaléka külföldről származik. Ezért koncentrált a vállalat a helyi, hazai termékek népszerűsítésére.

Forrás: Farmer.pl