A koronavírus-járvány időszakában 806 vállalkozás kötelezte el magát beruházások mellett 377 milliárd forint értékben, amivel több mint 143 ezer munkahelyet védtek meg - közölte a külgazdasági és külügyminiszter Nyíradonyban, a Paulik Kft. telephelyén, ahol beruházástámogatási okiratot adott át.

A kormány mindehhez 169 milliárd forint támogatást biztosított - tette hozzá Szijjártó Péter az okirat átadásán, megjegyezve, hogy a 806 vállalatból 620 magyar vállalkozás.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond a Paulik Fafeldolgozó Kft. beruházástámogatási okiratának átadásán NyíradonybanForrás: MTI/Balázs Attila

A tárcavezető elmondta, hogy a nyíradonyi Paulik Kft. a versenyképesség-növelő programban a 227,6 millió forintos beruházásához 114 millió forint támogatást kapott, ezzel 110 dolgozó munkahelyét sikerült megvédeni, és a fejlesztés eredményeként a jövőben bővíthetik is a dolgozói létszámot.

Szijjártó Péter szerint a magyar gazdaság sikere a magyar embereken múlik, minél több vállalkozás sikeres, annál sikeresebb Magyarország. A kormány segélyek helyett a munkahelyeket megtartani kész, beruházó, fejlesztő vállalkozásokat támogatja - fűzte hozzá.

Hozzátette: a Paulik Kft.-hez hasonló hazai fafeldolgozó vállalkozások országosan 13 ezer embert foglalkoztatnak, és tavaly 320 milliárd forint értékű terméket állítottak elő.

Szijjártó Péter végül kitért arra, hogy Hajdú-Bihar megyében 35 vállalkozás beruházását támogatja a kormány a gazdaságvédelmi intézkedéseivel, amivel négyezer munkahelyet védenek meg. A 17 milliárdos megyei fejlesztésekhez a kormány 8 milliárd forint támogatást biztosít - fűzte hozzá a külgazdasági és külügyminiszter Nyíradonyban.

Raklapok készülnek a Paulik Fafeldolgozó Kft. nyíradonyi üzemében a beruházástámogatási okirat átadásának napjánForrás: MTI/Balázs Attila

Magyarországnak erős vállalatokra, jó szakemberekre van szüksége, és a nyíradonyi Paulik Kft. ilyen vállalkozás - mondta köszöntőjében a térség fideszes országgyűlési képviselője.

Tasó László fontosnak nevezte a technológiai fejlesztéseket, azt, hogy a vállalkozások "meg tudják ragadni a támogatásokat", fejlesztenek, beruháznak és megtartják a jól képzett munkaerőt.
Paulik Zsolt ügyvezető kiemelte: faipari vállalkozásuk évi 500 ezer raklapot, más fűrészárut is gyárt és faipari mellékterméket dolgoz fel, tavalyi belföldi árbevételük 2,2 milliárd, exportbevételük 150 millió forint volt.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (j2) a Paulik Fafeldolgozó Kft. üzemében a beruházástámogatási okiratának átadása után Paulik Zsolt ügyvezető (k) és Tasó László fideszes országgyűlési képviselő (b) társaságában NyíradonybanForrás: MTI/Balázs Attila

Ahhoz, hogy 110 dolgozójukat meg tudják tartani, esetleg bővítsék a létszámot, versenyképes technológiára van szükségük. A mostani beruházással két új szegecselő robot beszerzésére nyílik lehetőség, amit az ipari lapok előállításánál fognak használni - magyarázta az ügyvezető, aki a 114 millió forintos kormányzati támogatásról szóló okiratot Szijjártó Pétertől vette át.