A kormány 2010 óta 36 milliárdot költött a várólisták csökkentésére

egészségügy, onkológia
Budapest, 2017. június 20. Az Egyesített Szent István és Szent László Kórház - Rendelőintézet (ESZSZK) több mint 400 millió forintból megújult onkológiai osztályának kezelője 2017. június 20-án, az átadás napján. MTI Fotó: Balogh Zoltán
Vágólapra másolva!
A kormány a budapesti emberek egészségügyi ellátásának javítását kiemelten kezeli, az Egészséges Budapest Program keretében folyamatosan többletforrásokat biztosít a fővárosnak. A központi régió történetének legnagyobb egészségügyi programjában összesen 700 milliárd forintos fejlesztésre kerül sor, és ennek köszönhetően sorra újulnak meg a budapesti kórházak, rendelők.
Vágólapra másolva!

A főváros most bejelentett programja szintén 2 milliárd forintos kormányzati támogatással valósul meg. A kormány ennyivel támogatja a fővárosi képalkotó diagnosztikai várólisták csökkentését. Mint ismeretes,

a várólisták csökkentési programját a kormány hirdette meg, és 2010 óta összesen 36 milliárd forintot fordítottak erre.

A daganatgyanús betegek komplex diagnosztikájának érdekében a képalkotó vizsgálatok teljesítmény-volumenkorlát mentességét is a kormány tette lehetővé, ami záloga a fővárosi programnak is.

1994-ben az Országos Onkológiai Intézet az európai országok között elsőként állította össze a rosszindulatú daganatok korai felismerésére, diagnózisára és kezelésére az Onkoterápiás Protokollt. A protokollt többszöri megújítás után a jelenleg érvényes onkológiai szakmai irányelvekké alakították át.

Illusztráció Forrás: AFP/Alberto Pizzoli

A daganatgyanús betegek kivizsgálását az irányelvekben meghatározott diagnosztikai algoritmusnak megfelelően kell végezni, és a vizsgálatok pontos menetét az adott szervrendszerrel foglalkozó szakorvos vagy onkológus szabja meg. Az irányelvek betartása a garancia a precíz diagnózis felállításához, ami az alapja a legjobb terápiás eredmények elérésének. Az irányelvek egyben segítenek a felesleges vizsgálatok elkerülésében is, és ezzel növelik a betegbiztonságot. Kiemelt jelentőségű a diagnosztikus algoritmus betartása a betegbiztonság szempontjából pl. a CT-vizsgálatok tekintetében, mivel azok csak a betegek egy részénél szükségesek a diagnózis felállításához, és felesleges sugárterhelést okoznak, ha indokolatlanul végzik.

A főváros a szakmai koncepcióját az EMMI-vel nem egyeztette, a minisztérium nem is tudja, hogy létezik-e.

Az EMMI határozottan kiáll a betegek biztonsága, a szakmai irányelvek szerinti kivizsgálása mellett, és a kormány által biztosított többletforrás felhasználásában ezeknek a szempontoknak a maradéktalan garantálását várja el a fővárostól.