A világ egyik legnagyobb, fogyasztási cikkeket gyártó vállalata, az Unilever bejelentette, hogy tíz éven belül teljesen kivonja a fosszilis alapú adalékokat a tisztítószereiből. Ez azt jelenti, hogy a gyártónál 2030-tól nem használnának kőolajipari származékokat - írja a BBC.

A vállalat közlése szerint az eddig használt petrolkémiai összetevőket különböző növényi származékokra, illetve tengerből származó anyagokra, például algákra cserélik 2030-ig termékeikben.

A cél teljesítése a cégóriástól nagyjából 1 milliárd euros, azaz mintegy 350 milliárd forintos beruházást igényel.

A vállalat közlése szerint a vegyi anyagok használata a tisztítószerekben a cég karbonlábnyomának 46 százalékáért felel. Ha sikerül a nagy váltás, a karbonlábnyom mérete akár 20 százalékkal is csökkenthető.

Képünk illusztrációForrás: Getty Images/iStockphoto/Choreograph/Yuganov Konstantin

Közleményük szerint a koronavírus-járvány alatti megnövekedett kereslet a tisztószerek iránt, arra sarkallta a céget, hogy fokozzák fenntarthatósági erőfeszítéseiket. Egy fenntarthatósággal foglalkozó nonprofit csoport az Unilevert azon hét nagyvállalat közé sorolta a vizsgált 182-ből, melyek a legjobb minősítések egyikét érdemlik a klímaváltozás ellen, valamint a vizek és az erdők megőrzéséért folytatott küzdelemben.

A Guardian felidézi, a cég korábban megfogalmazott célja az, hogy 2039-ig teljesen megszünteti a termékeihez kapcsolódó karbonkibocsátást.

Az Unilever több száz mindennapi fogyasztási cikk márkáját birtokolja. A tisztítószerek, mosóporok piacáról a Domestos, a Cif, a Surf is hozzájuk tartozik, van ahol pedig a Persil forgalmazói. A vállalat emellett számos élelmiszeripari brandért is felel.