Figyelmeztetést adott ki a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih): Magyarországra is kerülhetnek a rejtélyes, kéretlen küldeményként kapott, ismeretlen vetőmagokat tartalmazó csomagokból. A hatóság azt kéri, aki ilyet kap, semmilyen módon ne használja fel annak tartalmát, mivel azok potenciális veszélyforrások lehetnek.

A közelmúltban a hazai és a nemzetközi sajtó is több alkalommal beszámolt bizonyos kéretlen vetőmagcsomagokról. A híradások szerint elsősorban Kínából, illetve más távol-keleti országokból (Szingapúr, Tajvan, Malajzia, Vanuatu) érkeztek magánszemélyek postacímére kis „ajándékcsomagok". Az ismeretlen eredetű vetőmagok több esetben szennyeződéseket, illetve károsítókat tartalmaztak, ezért a felhasználásuk semmiképpen sem javasolt. Gyakran előfordult, hogy "ékszerként" címkézték azokat ismeretlen feladóik, például az USA különböző államaiba rengeteg ilyen küldemény érkezett a nyár folyamán:

Százával kapnak rejtélyes, ékszerként címkézett csomagokat amerikaiak

Az amerikai Mezőgazdasági Minisztérium figyelmeztetést adott ki az amerikai farmereknek, hogy eszükbe ne jusson elültetni azokat a vetőmagokat, amiket kéretlenül postán kaptak az utóbbi időben. Egyelőre nincs megnyugtató magyarázat arra, mi állhat ennek hátterében, csupán az látszik biztosnak: nem jóindulatból küldték Kínából a magvakat.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) értesülései szerint a harmadik országokból érkező csomagok általában egynél több fajból származó magokat tartalmaznak. A vizsgálatok esetenként növényi törmeléket, talajmaradványokat, elhullott rovarlárvákat és a hozzájuk kapcsolódó szennyeződéseket, valamint gombás fertőzést is kimutattak a csomagokban.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) cégtáblája a II. kerület, Kis Rókus utca 15/a-ban (2018)Forrás: MTI/Róka László

A hivatal hangsúlyozza, hogy a fentiek mindegyike veszélyt jelenthet a hazai élővilágra és mezőgazdaságra, hiszen különféle invazív fajok, növénybetegségek vagy ártalmas gyomok behurcolását eredményezhetik. 

A súlyos kockázatra való tekintettel a Nébih kéri mindazokat, akik ilyen jellegű postacsomagokat kaptak vagy kapnak, hogy adják át azokat az illetékes megyei kormányhivatal növény- és talajvédelmi osztályának, de legalább értesítsék a hatóságot a csomag érkezéséről. 

Nyomatékosan kérik továbbá, hogy a csomagok tartalmát semmiképpen ne ültessék el, ne etessék meg állatokkal, ne dobják a lefolyóba vagy a kommunális hulladékgyűjtőbe.