Újabb, többtonnányi robbanásveszélyes anyagot találtak a bejrúti kikötőben

bejrút
Bejrút, 2020. augusztus 31. Libanoni katonák a főváros romos kikötőjében 2020. augusztus 31-én. Augusztus 4-én Bejrútban 2750 tonna, a kikötőben évek óta tárolt ammónium-nitrát röpült a levegőbe. Legkevesebb 181 ember meghalt, mintegy hatezren megsérültek, és százezrek otthona vált lakhatatlanná. MTI/EPA/Reuters/Gonzalo Fuentes
Vágólapra másolva!
A libanoni hadsereg jelentése szerint újabb ammónium-nitrát készletre bukkantak a bejrúti kikötőben, annak bejáratához közel. Ez az anyag az, amelynek nagy mennyiségben történt berobbanása a múlt hónapban letarolta a kikötőt, rengeteg halálos áldozatot követelve és óriási anyagi károkat okozva.
Vágólapra másolva!

A Reuters az állami NNA hírügynökségre hivatkozva azt írja, hogy a hadsereg műszaki alakulatának tagjai már foglalkoznak az újonnan megtalált ammónium-nitráttal. Közlésük szerint a kikötő bejáratán kívül megtalált vegyi anyag mennyisége 4,35 tonna, ám ugyanúgy kockázatos, mint az augusztusban berobbant nagyobb, 2700 tonna körüli mennyiség volt.

A katasztrófának mostanáig 190 halálos áldozata és több mint 6000 sérültje van.

Az augusztus 4-én történt robbanás súlyos gazdasági nehézségek közepette, belpolitikai válsághelyzetben érte Libanont. A közvéleményt nem nyugtatta meg a kormány lemondása, sokan attól félnek, számos szabálytalanul tárolt, kockázatot jelentő vegyianyag-lerakat lehet még a kikötőben vagy az ország más pontjain.

Libanoni katonák a főváros romos kikötőjében 2020. augusztus 31-én Forrás: MTI/EPA/Reuters/Gonzalo Fuentes

Ehhez kapcsolódó hír, hogy Michel Aoun libanoni elnök elrendelte a bejrúti repülőtér infrastruktúrájának ellenőrzését és a szükséges javítások elvégzését, miután egy vizsgálat feltárta, hogy több ezer liter üzemanyag folyt el a rendszerből. A bejrúti repülőtér üzemeltetőjének vezetője azt közölte, valóban történt egy szivárgás, még tavaly márciusban, azonban a javításokat már korábban elvégezték a rendszeren, és a nemzetközi ellenőrök is megfelelőnek találták azokat. Az üzemeltető azt közölte - reagálva az aggodalmakra -, hogy nem kell tartani újabb robbanástól.