Palkovics László: Magyarország élni akar a mesterséges intelligencia adta lehetőségekkel

PALKOVICS László
Debrecen, 2020. szeptember 8. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter beszédet mond a Magyarország 2030-ig tartó időszakára szóló Mesterséges Intelligencia (MI) Stratégiája ismertetésén a Debreceni Egyetem Élettudományi Központjában 2020. szeptember 8-án. MTI/Czeglédi Zsolt
Vágólapra másolva!
Magyarország élni kíván a mesterséges intelligencia adta lehetőségekkel, a technológiai változások nyertese kíván lenni - jelentette ki az innovációs és technológiai miniszter a Debreceni Egyetemen (DE), ahol bemutatta az ország Mesterséges Intelligencia (MI) Stratégiáját.
Vágólapra másolva!

Palkovics László azt mondta, a stratégia, amelynek kidolgozásában a Mesterséges Intelligencia Koalíció (MIK) több mint 250 tagszervezete ezernél több szakértővel vett rész, alapvetések, technológiai fókuszterületek, projektek kijelölésével fogalmazza meg, milyen tevékenység szükséges a megvalósításhoz.

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter beszédet mond a Magyarország 2030-ig tartó időszakára szóló Mesterséges Intelligencia (MI) Stratégiája ismertetésén a Debreceni Egyetem Élettudományi Központjában Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

- mondta a miniszter.

A stratégia elemei közül kiemelte a részvételt az automata, önvezető járművek fejlesztésében. Szavai szerint Magyarország ezen a területen már sokat tett, tesztpálya épült, oktatási-kutatási programok indultak el, és kutató központot is létrehoztak.

Palkovics László a mindennapi életünket könnyebbé tevő területek közül kiemelte az ügyintézést, amikor a bejelentés helyszínén is közreműködő robothoz hasonló mesterséges intelligenciával működő gépekkel kerülünk elsődlegesen kapcsolatba például a posta, a kormányhivatal, vagy a bankok ügyfélszolgálatainál, de mesterséges intelligenciával szabályozzák például az öntözést az agrárium területén.

- mondta a miniszter megjegyezve, hogy a mesterséges intelligencia adatokra épül, meglévő adatokból hoz döntéseket, ezért az embereknek a jövőben nem csak pénztárcájuk, hanem "adattárcájuk" lesz, ami megkönnyíti az ügyintézést.

A Telekom Vanda nevű, magyarul beszélő mesterséges intelligencia alapú robotja védőmaszkban a Magyarország 2030-ig tartó időszakára szóló Mesterséges Intelligencia (MI) Stratégiája ismertetésén Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Palkovics László, aki Jakab Rolanddal, az MIK elnökével közös prezentáció keretében mutatta be a stratégia fontosabb elemeit, azt mondta,

a mesterséges intelligencia 2030-ra 11-14 százalékot adhat hozzá a nemzeti össztermékhez Magyarországon.


A Mesterséges Intelligencia Stratégia szervezeti hátteréről elmondta: Budapesten felállítják a kormányzati struktúrába illeszkedő Nemzeti Adatvagyon Ügynökséget (Navü), Debrecenben pedig az adatok elemzésével foglalkoznak, amihez újabb szuperszámítógépet telepítenek a Debreceni Egyetemre.

A kutatás-fejlesztés területéről kiemelte: már megalakult az MI Nemzeti Laboratóriuma, amelyen keresztül szeretnének a jövőben minél több világhírű kutatásba bekapcsolódni.

Palkovics László hozzátette: Magyarország elkötelezett a stratégia megvalósításában, csatlakozott a finnországi kezdeményezéshez és célul tűzte ki, hogy az ország lakosságának 10 százaléka, mintegy egymillió embernek legyen valamilyen szintű ismerete a mesterséges intelligenciáról,

a lakosság egy százaléka, százezer ember pedig képzésben vegyen részt, tanfolyamok keretében szerezzen ismereteket az új technológiákról.

Jakab Roland a stratégia részleteit ismertetve jelezte: a debreceni bejelentéssel egy időben a világhálóra is felkerült Magyarország Mesterséges Intelligencia (MI) Stratégiája, ami elérhető az ai.hungary.com weboldalon.

Kósa Lajos (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője kiemelte: az, hogy a kormány úgy döntött, hogy a magyar mesterséges intelligencia központ két városban, Budapesten és Debrecenben lesz, a cívisváros fellépett "a 21.század jövőbe vezető országútjára".

- tette hozzá a politikus.