Átadták az energia- és üdítőitalokat gyártó Hell Energy Magyarország Kft. tejeskávé töltő üzemét, a Hell Energy Coffee-t a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szikszó határában. A beruházás nyolcmillliárd forintba került, amelyhez a kormány négymilliárd forint vissza nem térítendő támogatást adott.

Tavaly novemberben kezdődött meg az új, 11.880 négyzetméteres alapterületű, legkorszerűbb technológiával felszerelt üzem építése, mely a jövőben helyet ad az aludobozos, tejalapú italok gyártásának - írja közleményében a vállalat.

A 50 százalékban állami támogatásból megvalósult, összesen 8 milliárd forintos beruházásnak köszönhetően a legszigorúbb higiéniás szabályok betartása mellett készülhet óránként 50.000 doboz prémium jegeskávé a Hell szikszói gyárában.

Az üzem elindításával a vállalat 50 új munkahelyet teremt az egyik leghátrányosabb régióban.

Átadták a 8 milliárd forintból megvalósult beruházástForrás: Hell Energy

Az első hazai alumínium dobozos tejeskávé üzemet Varga Mihály pénzügyminiszter adta át, aki beszédében kihangsúlyozta:

A magyar gazdaságnak szüksége van olyan hazai cégekre, amelyek nemzetközileg is elismert márkát, magyar brandet képviselnek.""Ha a 'magyar termék' kifejezésnek akkora rangot szerzünk. hogy az már önmagában biztosíték a piac számára, ebből minden magyar cég, így a teljes nemzetgazdaság is profitálhat" - mondta a közelmény szerint a pénzügyminiszter.

Varga Mihály azt is mondta: ez a társaság, mint ahogy a magyar gazdaság, a járvány ellenére is működik, jól teljesít, az emberek dolgoznak, "van ok a bizakodásra", a nehéz körülmények mellett a gazdaság teljesíteni képes.

A miniszter úgy fogalmazott: a válság egyben lehetőség is, és bár a gazdaság nem maradt olyan mint a járvány előtt, de prosperál, beruházások valósulnak meg, mint ahogy itt, Szikszón is. Nem szorulunk külső segítségre, "egyedül is megvagyunk", annak ellenére, hogy a globális hatások alól nem tudjuk kivonni magunkat, az exportpiacok szűkülése miatt új kihívásokkal kellett szembenézni - tette hozzá.

Az átadáson beszédet mondott Varga Mihály pénzügyminiszterForrás: Hell Energy

Varga Mihály arról is szólt, hogy az év egészében 5-6 százalékos visszaeséssel számol a kormány, de a magyar gazdaság reagáló képessége erős, a gazdaságvédelmi és munkahelyfenntartó lépések tovább folytatódnak, számos gazdasági könnyítést, fejlesztési támogatásokat vezettek be a cégek érdekében. Erre a 2013 óta tartó gazdasági növekedés teremtette meg az alapokat.

A mostani nehéz időszakban a magyar külkereskedelem pozitív szaldót produkál, a magyar gazdaság erre is képes - tette hozzá.

Koncz Zsófia - aki az október 11-i időközi országgyűlési-képviselő választáson a Fidesz jelöltjeként indul a körzetben - az avatáson arról beszéltt, hogy a Hell csoport egyedülálló beruházásokat hajt végre a térségben, kiváló munkakörülmények mellett, magas színvonalú technológiával dolgoznak az itteni alkalmazottak, a cég igen sok fiatalnak ad munkát.

Ez az töltőüzem a helyi mezőgazdasági termelőktől évente 52 millió liter tejet vásárol - emelte ki, majd gratulált a cégnek munkájához, megköszönte, hogy a helyi és országos adóbevételeket növeli, a magyar gazdaság jó hírnevét a nemzetközi piacokon erősíti.

Az üzem 100 százalékban magyar tejet dolgoz felForrás: Hell Energy

A tejalapú italok készítése speciális folyamat, amelyet a lehető legszigorúbb előírások mentén végeznek. A Hell a már pasztőrözötten érkező,

100 százalékban hazai tejet dolgozza fel, így a késztermék összesen három alkalommal esik át hőkezelésen.

A legmagasabb szintű élelmiszeripari szabályok betartása és a kiváló alapanyagok felhasználása garantálják a Hell-től megszokott, magas minőséget.

„Csúcstechnológiával felszerelt új tejeskávé gyárunk átadásával az immáron több mint 50 országban jelen lévő Hell energiaital mellett a jegeskávé termékcsaládunk is Magyarországon, magyar tejből, magyar munkaerő igénybevételével készülhet, és hazánkból indulva globális sikerekre törhet" – mondta el Csereklye Barnabás, a Hell Energy Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója.

A beruházáshoz a kormány 50 százalékos támogtatást adottForrás: Hell Energy

Az átadott gyártócsarnok újabb mérföldkőnek számít a cég életében, az új töltőüzemmel ugyanis a korábban bérgyártásban előállított Energy Coffee terméküket Magyarországról exportálhatják majd. Az alumíniumdobozba töltött tejeskávé már három országban piacvezető termék.

A Hell Energy Magyarország Kft. árbevétele tavaly meghaladta az 50 milliárd forintot, adózott eredménye pedig 2,55 milliárd forint volt. Az előző évben, 2018-ban a vállalkozás közel 48 milliárd forint árbevétel mellett több mint 5,34 milliárd forint adózott eredményt ért el. 2019-ben a belföldi értékesítésből 25,19 milliárd forint, míg az exportból 26,21 milliárd forint bevételük származott. A vállalat a világ ötven országában van jelen: az Európai Unión (EU) belül a legnagyobb árbevételt generáló országok között Románia, Bulgária és Szlovákia található, az EU-n kívüli export legjelentősebb célországai közé pedig Azerbajdzsán, Szerbia és Ukrajna sorolható.