Egy ország, ahol a járvány ellenére is drágultak az ingatlanárak

Kedi - Isztambul macskái
Vágólapra másolva!
Törökország került az élre az idei második negyedévben a globális ingatlanpiaci áremelkedést tekintve, egy olyan időszakban, amikor a járvány első hulláma a világ legtöbb országában elérte a tetőpontját.
Vágólapra másolva!

Érdekes módon a török ingatlanárak az egy évvel korábbi azonos időszakhoz képest nem kevesebb, mint 25 százalékkal emelkedtek a Knight Frank ingatlanpiaci tanácsadó cég adatai szerint. Más kérdés, hogy mindez egy rendkívül magas inflációs környezetben történt, ugyanis az országban az áremelkedés üteme 12 százalék körüli - mutat rá a Mansion Global cikke.

Globálisan az ingatlanárak átlagosan 4,7 százalékkal nőttek a második negyedévben az előző évhez viszonyítva.

Ám azt is hozzá kell tenni, hogy a rendelkezésre álló adatok egyelőre meglehetősen hiányosak, ugyanis a Knight Frank által vizsgált 56 ország több mint feléből - valószínűleg a járvány okozta fennakadások miatt - még nem közölték a második negyedévre vonatkozó adatokat.

Ugyanakkor az is látszik, hogy a járvány sújtotta országok egy részénél a korábbi árcsökkenést ismételt áremelkedés váltotta fel.

Az adatokat közlő országok mindössze 9 százalékánál volt jellemző a második negyedévben áresés az ingatlanpiacon.

Isztambul látképe Forrás: Cirko Film

A járvány kitörése előtt, az első negyedévben egyébként sok országban tetőztek az ingatlanárak, és csupán egy helyen nem volt áremelkedés.

A pandémia globális ingatlanpiacra gyakorolt hatását nehéz lenne pontosan előrejelezni, mindenesetre érdekes, hogy abban a három országban, ahol a második negyedévben a legeredményesebben kezelték a járványt, elég vegyes az összkép.

Új-Zéland az árnövekedést tekintve a korábbi második helyről a tizenegyedikre csúszott vissza ebben az időszakban, Dél-Koreában összességében 1,3 százalékkal emelkedtek az ingatlanárak, Németországról viszont még nincs adat.

Véget ért egy korszak a hazai ingatlanpiacon

Emelkedett a 30 millió forintnál olcsóbban eladó használt lakások aránya a fővárosban: egy éve még a teljes kínálat 20 százalékát adták, most már 24 százaléknál járnak. A megyeszékhelyeken eközben a 20 millió forint alatti áron kínált használt lakások részesedése országos átlagban 39 százalékról közel 41 százalékra emelkedett.

Az egyes országok ingatlanpiacának jövőbeni alakulását az elemzők szerint alapvetően a járvány előtti helyzet, a korlátozó intézkedések időbeli kiterjedése és jellege, továbbá a külföldi keresletnek való kitettség fogja meghatározni.