Az egész országban, így Budapesten is kedden kezdődik a fűtési időszak - közölte a Főtáv.

A fűtést mintegy 238 ezer fővárosi lakásban és a csaknem 7 ezer egyéb fogyasztónál indítják el.

Emlékeztettek, a távhőszolgáltatás kötelező rendelkezésre állási időszaka szeptember 15-től május 15-ig tart.

Közölték azt is, a fővárosi távhőrendszernek köszönhetően évente összesen 277 ezer tonna üvegházhatású gázzal kevesebb kerül a légkörbe, azaz ennyi a Főtáv károsanyagkibocsátási megtakarítása.

IllusztrációForrás: MTI/Kovács Attila

Hozzátették, hogy csak Budapesten mintegy 45 ezer gáz-, illetve szilárd tüzelésű háztartás távhőre kapcsolása évente megközelítőleg 67 ezer tonna szén-dioxid kibocsátás-csökkenést eredményezne.
Ezen felül a becslések alapján, éves szinten csaknem 80 tonnával kevesebb egyéb káros anyag kerülne a légkörbe, és minden tízezer szilárd tüzelésű lakás átállásával pedig összesen évi 13 tonna por kibocsátásától is mentesülne Budapest - áll a közleményben.

A Főtáv Zrt. felidézte, hogy a szolgáltatás üzembiztonságának fenntartása érdekében a nyár folyamán több, előre tervezett munkálatot végzett el sikeresen a vállalat a távhőrendszereken.

A karbantartás egész évben folyamatos az ellátásbiztonság érdekében, továbbá a bekövetkező meghibásodásokat azonnal javítja a vállalat, és a szolgáltatást a legrövidebb idő alatt helyreállítja. A munkavégzésről minden esetben előzetes tájékoztatást kapnak a szolgáltatásból ideiglenesen kieső érintettek a közös képviseleteken keresztül - írja a szolgáltató.

A felhasználók által az épületeken belül végzett felújítások és munkálatok után – a fűtési idény kezdetén – a lakóközösségeknek érdemes ellenőrizniük a fűtési hálózatot.