A járvány első szakaszában is fontos intézkedésekről döntött a gazdaságvédelmi operatív törzs, a munkacsoportok nyáron is dolgoztak, a gazdasági helyzet vizsgálata mellett számos lehetséges intézkedés hatását elemezték. A munkacsoportok előkészítő munkája véget ért, így ősszel újra összeül a gazdaságvédelmi operatív törzs – tudta meg a Magyar Nemzet. Információik szerint a grémium elé kerülhetnek azok a tervek is, amelyek az újabb állami gazdasági mentőcsomag részei lehetnek.

A vírusválság második hullámával küzd Magyarország, a helyzet pedig nemcsak egészségügyi, járványügyi feladatokat ró az államigazgatásra, hanem gazdasági természetűeket is. A lap úgy tudja: utóbbi teendők miatt újra összeül a gazdaságvédelmi operatív törzs.

Varga Mihály pénzügyminiszter sajtótájékoztatót tart a Gazdaságvédelmi Operatív Törzs alakuló ülését követően a Pénzügyminisztériumban 2020. június 24-én; mögötte Rigó Csaba Balázs, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke (b), Mészáros József, a Magyar Államkincstár elnöke (b2), Sors László, a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt (NAV) vezető államtitkár (j2) és Ésik Róbert, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (Hungarian Investment Promotion Agency, HIPA) elnöke (j)Forrás: MTI/Kovács Tamás

A testület nyáron alakult meg, azóta több ülést is tartott, de az elmúlt időszakban leginkább a törzs munkáját segítő munkacsoportok vizsgálták az aktuális gazdasági helyzetet és az egyes felmerülő kérdésekre adható válaszokat. A gazdasági és más szakemberekből álló grémium ugyanakkor a napokban újabb üléssel folytatja munkáját, amelyben – úgy tudják – akár azoknak az intézkedéseknek a terve is felvetődhet, amelyek az újabb állami gazdaságvédelmi döntéssorozat elemei lehetnek. 

A "got" rövidítéssel illetett grémium eddig olyan kérdéseket tárgyalt, mint például a rövid távú lakáskiadás szabályozása Budapesten és államilag kamattámogatott hitelkonstrukció létrehozása a turisztikai szektor kis-, közepes és nagyvállalatainak, ezek mellett számos adóügyi kérdésről, könnyítésről, feketegazdaság elleni lépésről is tanácskozott. A testület a mezőgazdaságot és az élelmiszeripart segítő intézkedésekről is egyeztetett, például arra téve javaslatot, hogy a közétkeztetésben emelkedjen a hazai alapanyagok aránya. A got áttekintette a közbeszerzési szabályokat is, ahol egyszerűsítési felvetésekkel élt.

Így alakult meg a gazdaságvédelmi operatív törzs
A gazdaságvédelmi operatív törzs június 24-én tartotta alakuló ülését. Orbán Viktor kormányfő a grémium vezetésével Varga Mihály pénzügyminisztert bízta meg. A testület tagja az Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft., a Nemzeti Befektetési Ügynökség, a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. és a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója, a Magyar Államkincstár, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke, a fogyasztóvédelemért felelős vezető, illetve az adóhivatalt irányító államtitkár. A törzs ülésein tanácskozási joggal vehet részt a versenyhivatal és a Közbeszerzési Hatóság képviselője, valamint a jegybank pénzügyi fogyasztóvédelmi vezetője.

A got azt a kormányzati célt szolgálja, mely szerint a magyar gazdaságnak a mostani, válságos időszakban sem szabad letérnie a növekedési pályájáról.  A gazdaságvédelmi operatív törzs elsődleges feladata, hogy azonosítsa és felszámolja azokat az adminisztratív szabályokat, amelyek fékezik a gazdasági újraindítást, akadályozzák a vállalkozások tevékenységét, megnehezítik a hétköznapi ügymenetet. 

A törzs nem a fejlesztési források szétosztására, hanem a gazdaság átfogó újraindítására jött létre. A kormány leginkább javaslatokat, véleményeket vár a grémiumtól.