Az Airbus nemrég három látványtervet is bemutatott azokhoz a repülőkhöz, amelyek már károsanyag-kibocsátás nélkül szállíthatják az utasokat.

Várhatóan 2035-ben indul útjára az Airbus első olyan repülőgépe, amely már nem fog széndioxidot kibocsátani, vagyis drasztikusan csökkentheti a légszennyezést, amennyiben világszerte elterjed.

A vállalat két hagyományos típust is bemutatott: az egyik 3700 kilométer megtételére és 120-200 utas szállítására képes repülő, míg a másik egy fele ekkora hatótávolságú modell, amely 100 utast tud majd szállítani. A harmadik modell nagyon érdekesen néz ki, hiszen a szárnyai hátrafelé ívelnek.

Mindhárom típus a tervek szerint hidrogénmeghajtással közlekedik majd, azonban a vállalatnak még néhány ezzel kapcsolatos problémát meg kell oldania a következő években, ha tartani akarja a 2035-ös időpontot. Ilyen például az, hogy miként akadályozzák meg, hogy a hidrogén - bizonyos repülési magasságnál - ne fagyjon meg.