Oroszország még hosszú évekig uralhatja a világ búzapiacát

mezőgazdasági gépek, kombájn
Tractor and combine harvester harvesting wheat field, elevated view
Vágólapra másolva!
Ahogy az orosz búzatermesztés rekordokat dönthet ebben az évben, az ország folyamatosan növeli az exportot is, illetve egyre szélesebb körben terjeszti ki a potenciális vásárlóinak körét.
Vágólapra másolva!

Egyre jobban terjed a világban az orosz búza, és a rekordokhoz közelítő termés hatására Oroszország még hosszú éveken át uralhatja a globális búzapiacot. Algéria például a múlt héten jelentette be, hogy minden exportőr országtól elfogadna búzát, beleértve Oroszországot is. Algéria szerepe azért fontos, mert a világ harmadik legnagyobb búzavásárlója, azonban Oroszország eddig csak igen kis mennyiségben exportált az észak-afrikai államba – írja az RT.com.

Algéria bejelentése azt követően jött, hogy Szaúd-Arábia szintén megnyitotta a piacát az orosz gabona előtt idén.

Ezzel együtt az orosz búza már szerepet kapott a legutóbbi egyiptomi import tenderben, de Moszkva az elmúlt években növelte a kivitelét Törökország, Brazília, Vietnám és Tanzánia felé is.

A szakértők kiemelték, egyfelől Oroszország jelentős összegeket fordított arra, hogy növelje a piaci részesedését, amely folyamatosan bővül. Emellett pedig az importőrök számára is logikus, hogy több országtól vásárolnak, hiszen így potenciálisan olcsóbban juthatnak hozzá gabonához a jövőben.

Hosszú ideig uralhatjha még Oroszország a globális búzapiacot Forrás: AFP/Jean-Francois Monier

Az orosz előretörésnek egyik komoly vesztese egyébként Franciaország lehet, különösen Algériában. A francia mezőgazdaság legnagyobb Európai Unión kívüli felvevőpiaca ugyanis Algéria, azonban a számítások szerint ebben a szezonban a francia kivitel megfeleződhet.

Oroszország azonban továbbra is komoly kihívással néz szembe, elsősorban Kanada és Ausztrália irányából, ahol szintén nő a kitermelés.

Az orosz mezőgazdaságot erősen megtámogatja, hogy a jelenlegi szezon rekord erős termésének köszönhetően, a tervek szerint, 37,5 millió tonnányi búzát exportálhatnak (a nagyjából 127,5 millió tonnából). Az orosz búzatermés több mint 20 százalékkal nőtt az elmúlt hat évben.

Ennek köszönhetően pedig Oroszország elérte, hogy a világ búzapiacának jelentős részét uralja, miközben a legnagyobb búzaexportőr lett. 2000 óta egyébként az orosz piaci részesedés megnégyszereződött a globális búzapiacon.