A világ egyik legnagyobb tőzsdeindex üzemeltetője, a FTSE Russell közölte, a kínai állampapírok jövőre bekerülnek a vezető globális kötvényindexébe. Ez pedig sokmilliárd dollárnyi tőkebeáramlást jelenthet a kínai gazdaság számára.

A kínai gazdaság és a nemzetközi befektetők számára is hatalmas lehetőséget jelenthet, ha a kínai állampapírok jövőre valóban bekerülnek a FTSE Russell Government Bond Index nevű mutatójába. A befektetők ugyanis jelenleg keresik a magasabb kötvényhozamokat, miközben a fejlett gazdaságok többségében ultra alacsony hozamokat lehet csak elérni.

Ha pedig a kínai kötvények debütálnak a mutatóban, akkor egyes számítások szerint legalább 100 milliárd dollárnyi tőke áramolhat be a kínai gazdaságba – írja a CNBC. Nem véletlen, hogy a BlackRock vezető ázsiai befektetési stratégája, Ben Powell kiemelte, a 10 éves kínai állampapír hozama jelenleg 3 százalék körül mozog, ami globális kontextusban igen magasnak számít.

Az sem mellékes, hogy a kínai kötvénypiac mérete nagyjából 16 ezer milliárd dolláros, amivel a világ második legnagyobb piacának számít. A nemzetközi befektetők jelenléte azonban igen csekély a piacon. A kínai központi bank közlése szerint augusztusban a nemzetközi befektetők részesedése mindössze kevesebb mint 3 százalékos volt a teljes kínai kötvénypiacon.

Még tovább nyit a kínai gazdaság a nemzetközi befektetők feléForrás: AFP/Imaginechina/An Xin

Ha azonban a kínai kötvények bekerülnének a FTSE indexébe, az érezhetően megnövelné a külföldi tulajdonosi részesedést, ami a jüannak is lendületet adhat – mondták a hongkongi CSOP Asset Management elemzői. A vállalat szerint a kínai jüan a negyedik legfontosabb deviza lesz az indexben, az amerikai dollár, az euró és a japán jen mögött.

A FTSE Russell bejelentése szerint márciusban erősítik majd meg a pontos időpontot, amikor a kínai állampapírok bekerülhetnek az indexbe. Ez egyébként már a harmadik fontos nemzetközi döntés volna a kínai kötvények számára. Korábban ugyanis sikerült bekerülni a Bloomberg Barclays Global Aggregate Indexbe, illetve a J.P. Morgan Government Bond Index-Emerging Markets mutatóba.

A FTSE Russell hangsúlyozta, a kínai hatóságok fontos döntéseket hoztak annak érdekében, hogy fejlesszék a kötvénypiaci infrastruktúrát, aminek következtében a nemzetközi befektetők könnyebben férhetnek hozzá a piachoz.