2019-ben a globális bányászati aranykitermelés mértéke elérte a 3531 tonnát az Arany Világtanács adatai szerint, 1 százalékkal elmaradva a megelőző év eredményétől. Megmutatjuk, melyik 10 ország szállította tavaly a legtöbbet a világ legismertebb nemesfémjéből!

2008 óta tavaly először csökkent az aranykitermelés mértéke éves összehasonlításban. Többen ezért azt gondolják: ez nem véletlen történt, hanem azért, mert az aranykitermelés lényegében elért lehetőségei határához. Innen már csak lassú, de állandósuló csökkenés jöhet, ahogy a világ kifogy a könnyen hozzáférhető aranyból:

A világ lassan elkezd kifogyni az aranyból

Miközben a világgazdasági bizonytalanságok hatására jelentősen megemelkedett az arany iránti kereslet az elmúlt hónapokban, az elemzőket egyre inkább aggasztja a nemesfém kínálati oldala. Ahogy ugyanis a bányák aktivitása visszaesett, fölvetődött, hogy a világpiac esetleg elkezdhet kifutni az aranyból. A World Gold Council számításai szerint tavaly a világ összesen 3531 tonna aranyat termelt, ami 1 százalékkal maradt el a megelőző év kibocsátásától.

Ám ezzel sem ért egyet minden szakértő, hiszen van több olyan helyszín is, ahol a friss feltárások során értékes és viszonylag könnyen hozzáférhető aranykészleteket találnak. Mindezen bizonytalanságok mellett, érdemes számba venni, melyik az a 10 ország, amelynek tavaly a legtöbb aranyat köszönhette a világ.

10. Brazília

A dél-amerikai országban 106,9 tonnát termeltek ki, 10 tonnával többet, mint egy évvel korábban. Az nem várható, hogy a közeljövőben csökkenne a bányászati tevékenység jelentősége: a brazil kormány komolyan támogatja az ipari kitermelés felfuttatását a gazdaság erősítése érdekében, és az ország esőerdőkkel borított részein igen jelentős a többnyire illegális aranybányászati, aranymosási tevékenység is.

IllusztrációForrás: Shutterstock

9. Mexikó

111,4 tonnával Mexikó immár negyedik egymást követő évben jelentett csökkenő mennyiségről. Amiért mégis jelentős aranypiaci szereplőnek számít az ország a kitermelt mennyiség mellett, az az, hogy kilenc év alatt az egyik legnagyobb erősödést produkálta a kitermelés volumenében: 2008-ban csak 50,8 tonnát szállított, 2017-ben már 130 tonnát. Mexikó még mindig vonzó helyszín a kitermelőknek, főleg az alacsony rárakódó költségek (adók, járulékok) okán. A tavalyi év visszaesése elsősorban a helyi közösségek és a vállalatok közötti, elhúzódó vitáknak köszönhető.

8. Dél-Afrika

Az egykori világelső országnak tavaly 118,2 tonna arany volt az eredménye. A dél-afrikai bányák hozama - 2013 kivételével - évről-évre csökken 2008 óta, miközben a kiteremlés költségeinek fontos össztevői - úgymint energia és munkabérek - folyamatosan emelkednek. Mindazonáltal Dél-Afrikát még korai lenne leírni, hiszen a világ legmélyebb, jelenleg is mélységi bővítés alatt álló aranybányája, a Mponeng is itt található.

A Mponeng-bányakomplexumForrás: Wikimedia Commons/JMK

7. Ghána

142,4 tonnával Ghána letaszította Dél-Afrikát a legnagyobb afrikai kitermelő trónjáról. Az olyan nagy cégek figyelme, mint az AngloGold Ashanti és a Gold Fields, egyre inkább Ghánára irányul, mert olcsóbb, mint Dél-Afrika. A nyugat-afrikai ország tavaly előtt a 10. helyen állt, most a 7. helyre került. Ismert tartaléka eléri az 1000 tonnát, és kiderült az is, más értékes ásványi anyagokból is komoly készletekkel bír.

6. Peru

Peru 143,3 tonnát jelentett 2019-re, ami mögött szintén több éve tartó csökkenés áll. Peruban tavaly jelentős fejlemény volt, hogy letörték a kiterjedt illegális aranybányászatot a La Pampa régióban, viszont a meglévő bányászati helyszínek alacsonyabb koncentrációt kezdtek mutatni, mint korábban. A bányaipar ugyanakkor fontos összetevője Peru gazdaságának, a régió teljes kibocsátásának több mint 28 százalékát adja.

A cikk nem ért véget, lapozzon az első öt helyezettért!