Ahogy az elmúlt hónapokban hatalmas népszerűségre tett szert az internetes vásárlás a koronavírus-járvány miatt, egyre több üzletnek kellett reagálnia a hirtelen megváltozó fogyasztói szokásokra. A szupermarketek pedig nem mindig tudták tartani a tempót, azonban mára sokan elég jól alkalmazkodtak a helyzethez.

A járvány idén teljesen felforgatta a globális kiskereskedelmet. A vásárlók ugyanis otthon maradtak, aminek következtében megnőtt az igény az online vásárlási lehetőségek iránt. Ennek szinte automatikusan voltak olyan hatalmas nyertesei, mint például az Amazon, de a fizikai üzletekre építő szupermarket-láncok számára gyakran nehezebb volt az alkalmazkodás.

Az elmúlt több mint egy évtizedben az olcsóbb termékeket kínáló áruházláncok alaposan felforgatták a szupermarket piacot, számos vevőt elszippantva a versenytársaktól. Most azonban épp ezek a cégek kerültek nehéz helyzetbe a járvány miatt.

A BBC riportja szerint számos ilyen vállalat lemaradt az online felfutásból, és nem tudta érdemben növelni a bevételeit. Az Aldi azonban most betette a lábát az online élelmiszerpiacra, és több új megoldást is kidolgozott az alkalmazkodás érdekében. Nagy-Britanniában például együttműködést kötött a Deliveroo ételszállító céggel, illetve bevezettek egy úgynevezett Click & Collect online vásárlási szolgáltatást is. Utóbbi hamarosan már 15 üzletben lesz elérhető.

Nagy bejelentést tett az Aldi

Az Aldi német kiskereskedelmi cég brit leányvállalata 1,3 milliárd fontot fektet be a következő két évben Nagy-Britanniában, miután tavaly 49 százalékkal nőtt a nyeresége - közölte a cég. Az Aldi, amely Nagy-Britannia ötödik legnagyobb szupermarket lánca, az idén és jövőre mintegy száz új boltot nyit, ami hozzájárul ahhoz a hosszútávú tervéhez, hogy 2025-re 1200 üzlete legyen az országban.

Ezzel együtt az Aldi brit vezetése igen optimista. A vállalat nagy-britanniai részlegének vezetője, Giles Hurley hangsúlyozta, elképesztő hat hónapon vannak túl, amelyhez hasonlót még soha nem látott a piacon. Hozzátette azonban, az üzleti teljesítményük nagyon erős volt, viszont felismerték a fogyasztói szokások változását, és azt is, hogy fejleszteniük kell az üzleti modelljüket annak érdekében, hogy ki tudják szolgálni az újfajta keresletet.

Az iparági elemzések szerint egyébként az Aldi tudta tartani a stabil és erős eladásait idén, ami részben annak köszönhető, hogy a vásárlóik továbbra is főleg személyesen mentek el az üzletekbe, azonban kevesebbszer és akkor többet vásároltak. Ennek viszont a kisebb boltok voltak a károsultjai, amelyek némileg lemaradtak 2020-ban.

Hurley is jelezte, a fogyasztóik 85 százaléka még mindig a fizikai üzletekben vásárol, ami a jövőben is komoly lehetőségeket jelent. Nem véletlen, hogy a vállalat további 100 üzletet tervez nyitni a következő két évben, és csak 2021-ben 4000 álláshelyet hoznának létre.

A következő időszakban tehát tartós lehet az Aldi lendülete – derül ki a BBC által idézett iparági véleményekből. Egyfelől azért, mert a fogyasztók árérzékenysége várhatóan kitart majd a gazdasági bizonytalanságok közepette. Másfelől pedig azért, mert a vállalat a tervek szerint továbbra is nyitottan fog alkalmazkodni a változó fogyasztói igényekhez.