Magyarországon építi fel első európai gyárát a Lenovo, a termelés 2021 elején már el is kezdődhet - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a beruházás sajtótájékoztatóján, Budapesten.

Szijjártó Péter közölte, hogy a kínai cég számítógépgyártó üzeme a Pest megyei Üllőn épül 8,2 milliárd forintból. 

A beruházás több szakaszban 

ezer új munkahelyet teremt,  és a legkorszerűbb technológiákat telepíti Magyarországra, a kormány ezért 2 milliárd forinttal járul hozzá a költségekhez - tette hozzá.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterForrás: Origo

A mintegy 30 000 négyzetméteres gyártócsarnokban 2021 elejétől fog megindulni a számítógépek gyártása. Az által, hogy az első európai közvetlen gyártóüzemük itt lesz Magyarországon, az által az informatikusok, elektronikai mérnökök kapnak majd lehetőséget arra, hogy világszínvonalú gyárban dolgozhassanak és a nemzetközi informatikai iparág élvonalában fejthessék ki a tevékenységüket. Az elmúlt hét esztendőben a Lenovo piacvezető volt a személyi számítógépek és két éve a tabletek tekintetében Magyarországon, egy hazai beruházással ezt a piaci pozíciót még tovább tudják erősíteni. A Lenovo az elmúlt időszakban kiemelkedő hazai piaci sikereket ért el: ma már körülbelül minden harmadik számítógép, amit Magyarországon megvásárolnak az Lenovo termék. A gyár Magyarországra hozatala a magyar export teljesítményét is javítani fogja, a Lenovo magyarországi tevékenysége 90% fölötti export hányaddal fog működni, tehát minél sikeresebb lesz a Lenovo Magyarországon, annál jobban fogja növelni Magyarország exportját. - mondta a külügyminiszter. 

A magyarországi gyártóüzem elindítása a Lenovo nemzetközi gyártási és ellátási lánc stratégiájának újabb állomása, amely jelenleg is már 180 piacon szolgálja ki az ügyfeleket a világ több mint 30 gyártóhelyéről – köztük Argentínából, Brazíliából, Kínából, Németországból, Magyarországról, Indiából, Mexikóból és az Amerikai Egyesült Államokból.

„Ez egy fontos mérföldkő a globális gyártási kapacitásunk optimalizálásában és fejlődésében. Nagy öröm számunkra, hogy a már meglévő magyarországi jelenlétünkre alapozva, most egy új saját magyarországi gyártóüzemmel közelebb kerülhetünk az európai fogyasztókhoz. A Lenovo nemzetközi sikere a globális gyártási jelenléten és a működési kiválóságon alapszik, ezért izgatottan várjuk, hogy a magyarországi létesítménnyel hozzájáruljunk a további növekedéshez." – mondta Guan Wei, a Lenovo Nemzetközi Ellátási Lánc alelnöke.

"Magyarország az Európában elfoglalt központi elhelyezkedésével és ezáltal számos kereskedelmi csomóponthoz való közelségével biztosítja, hogy még gyorsabban teljesítsük ügyfeleink megrendeléseit és még hatékonyabbak legyünk a szállítási módok és szállítási idők tekintetében. Ahogy vállalatunk világszerte folyamatosan növekszik, az új létesítmény kulcsfontosságú szerepet fog játszani abban, hogy miként teljesítjük és szolgáljuk ki európai ügyfeleink igényeit és hogyan mutatjuk be számukra világszínvonalú gyártási képességeinket." – mondta Lukács Anita, a Lenovo Magyarország ügyvezető igazgatója.