Nem volt osztatlan sikere a lakosság körében tavasszal a 65 év felettieket védő délelőtti idősávnak a boltokban, mert a közös felelősséggel járó vírusvédekezés logikus eszköze helyett sokan a személyes szabadságuk korlátozását látták benne. Most, hogy a kormány nem változtat a megszokott körülményeken, egyre többen önként alkalmazzák a korábbi módszereket - írja a Magyar Nemzet.

 

Kihasználják az idősek a délelőtti időszakot a vásárlásra, amikor a boltokban kevesebben fordulnak meg, és így kisebb az esélye, hogy elkaphatják a terjedő koronavírust. Egyre több élelmiszerüzletben tapasztalják, hogy a veszélyeztetett korosztályhoz tartozók megfigyelik a vírusfertőzés szempontjából biztonságosabb körülményeket, és ahhoz alkalmazkodnak. Ide tartozik az is, hogy az idősek közül sokan teljesen átálltak a piacos beszerzésre, mert biztonságosabbnak érzik, mint a zárt üzleteket.

Bubenkó Csaba, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke azt nyilatkozta a lapnak, hogy bár a kormány nem tervezi a 9–12 órás idősáv visszaállítását, azonban hatékony, ha a járványügyi szempontból legnagyobb kockázatnak kitett vásárlók a legkevésbé veszélyes idősávban vásárolnak.

A tavaszi vásárlási korlátokhoz a lakosság egy része nehezen alkalmazkodott, de a nagyvárosokban még mindig élénk a vírus elleni védekezésül használt internetes bevásárlás ebben a körben.

Az idősek jobban visszafogják a délutáni, hét végi áruház-látogatásokat és a nyilvános programokat egyaránt.

Az élelmiszerboltokban és a drogériákban fordulnak meg a legtöbben, hétköznaponként itt a délelőtti időszak a legkevésbé zsúfolt - közölte Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára. A vásárlók korán reggel, a 8 órás iskola- és munkakezdés előtt jelennek meg inkább, amikor sokan betérnek friss pékáruért, vagy egy-egy napi termékért.

Az idősebbek a legkisebb kockázattal 9-10 óra körül tudnak az üzletekbe menni, mivel mindig a délelőtti órákban vásárolnak a legkevesebben. Az iskolaidő után, kora délutántól már újra egyre többen érkeznek a napi fogyasztási cikkekért, és vacsoraidőig inkább már zsúfoltság jellemző. A hétvége más: a pénteki nap második fele a legforgalmasabb, emellett szombat délelőtt is sokan mennek az áruházakba, piacokra.

Az idősebbek igyekeznek a kora délelőtti órákban bevásárolni és sokan előnyben részesítik a nyílt terű piacokat is (a kép illusztráció)Fotó: Szabó Gábor - Origo

Visszaerősödött a piacok látogatottsága is, ám ott inkább reggelente, délelőttönként van tömeg. A főtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy ha egy termelői vagy hagyományos piac valamilyen épületben, épületrészben, például csarnokban helyezkedik el, akkor ott az üzletekhez hasonlóan szintén kötelező a maszkhasználat.

A nyitott részen, kültéren árusító őstermelők, kereskedők között elvileg nem előírás, de nagyon sokan ott is viselik a maszkot.

Vámos György az Origo számára eljuttatott sajtóközleményében arra is felhívta a figyelmet, hogy az idősebb korosztály lehetőség szerint támaszkodjon a környezetében a fiatalabbak segítségére is. Ha pedig hosszabb sor alakul ki az üzletben a kiszolgáló pultok, vagy a pénztárak előtt, javasolt az idősebb korúak előre engedése is.

Emellett mindenkire érvényes, hogy lehetőség szerint egyedül menjünk bevásárolni, hogy ezzel is csökkentsük a zsúfoltság kialakulását. Célszerű jól átgondolt bevásárlólista alapján vásárolni, mert ezzel csökken a vásárlással eltöltött idő.

A vásárlóknak célszerű önkiszolgáló pénztárt, fizetéskor pedig bankkártyát, érintésmentes fizetési módot igénybe venniük, mely sok banknál mobiltelefonnal is elvégezhető.

Forrás: Magyar Nemzet