Önvezető motorcsónakokat tesztel az amerikai parti őrség

amerikai parti őrség
Vágólapra másolva!
A U.S Coast Guard (amerikai parti őrség) a bostoni Metal Shark és Sea Machines nevű vállalatokkal szerződött le, amelyek önvezető motorcsónakot készítenek számukra.
Vágólapra másolva!

Az önvezető motorcsónak távolról is irányítható lesz, emellett pedig számos hasznos funkcióval rendelkezik majd, többek között képes lesz önhálóan kikerülni a különböző akadályokat. A jármű tesztelése Hawaii mellett zajlik majd és várhatóan novemberben kezdődik.

A parti őrség várakozásai szerint több feladat ellátására is képes lesz majd az önvezető motorcsónak, így például megfigyelő feladatokat is végez majd.

A Metal Shark vezérigazgatója, Chris Allard a bejelentést követően elmondta, hogy a cég már 2018 óta dolgozik a projekten és reméli, hogy ezzel elsők lesznek majd az önvezető hajózás területén.

Illusztráció Forrás: Shutterstock

Allard kiemelte, hogy a parti őrség mellett az amerikai védelmi minisztériummal is kapcsolatban állnak, de több kereskedelemi partnerük is van a magánszférában, akik érdeklődnek a termék iránt és izgatottan várják a tesztelés eredményeit.