Varga Mihály: A járvány leküzdése után folytatódik az adósságcsökkentés

VARGA Mihály, Gazdaságvédelmi Operatív Törzs
Budapest, 2020. július 9. Varga Mihály pénzügyminiszter a Gazdaságvédelmi Operatív Törzs ülését követően tartott sajtótájékoztatón a Pénzügyminisztériumban 2020. július 9-én. MTI/Kovács Attila
Vágólapra másolva!
A kormány a koronavírus-járvány leküzdése után biztonságos, hosszú futamidejű, több lábon álló finanszírozással folytatja az államadósság csökkentését - mondta videóüzenetében a pénzügyminiszter.
Vágólapra másolva!

Varga Mihály a közösségi oldalán közzétett felvételen hangsúlyozta, hogy a felelős, kiszámítható adósságkezelést a befektetők is értékelik, amit az is bizonyít, hogy a Global Capital kötvénypiaci portál rangos elismeréseket ítélt meg Magyarországnak.

Elnyerte egyrészt a Közép- és Kelet-Európa legjobb kibocsátójának járó díjat, az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgatóját, Kurali Zoltánt pedig a térség legjobb adósságkezelőjének választották.

A pénzügyminiszter szerint az elismerések értékét emeli, hogy azokat szakmai szempontok alapján, bankok, befektetők, kibocsátók szavazatával ítélték meg. A kormány erőfeszítéseit tehát a nemzetközi tőkepiac is egyre erősebben támogatja - tette hozzá.