Megvan a Kövér Medvék Hetének győztese

Alaszka legkövérebb medvéje, 747
Vágólapra másolva!
Az alaszkai Katmai Nemzeti Parkban minden évben megrendezik a „Kövér medvék" hetét. A verseny alatt a nézők online szavazhatnak kedvenceikre, a legkövérebb medvékre.
Vágólapra másolva!

Idén a nyertes medvét, a Boeing 747-ről, vagy ismertebb nevén a Jumbo Jetről, nevezték el. A világ első szélestörzsű utasszállító gépe és a 747-es nevet viselő medve között a méreteket tekintve nagy a hasonlóság. A Nemzeti Park szerint is meglehetősen kövérnek számító medve hasa a szavazás idején már a földet verdeste. Az idei évben a kevesebb turista és a rekord számú lazac tette lehetővé a medvék ilyen mértékű súlygyarapodását a védett parkban.

4 millió hektáros parkban mintegy 2200 barnamedve él, nyaranta 450 kiló környékére híznak, majd a téli hibernálásuk, a téli álmuk során súlyuk közel harmadát elveszítik. Ezért is fontos, hogy minél kövérebben térjenek téli nyugovóra.