Az Amerikai-Magyar Üzleti Tanács delegációját fogadta Szijjártó Péter

SZIJJÁRTÓ Péter; MOMEN, Abdul
Dakka, 2020. szeptember 10. A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Abdul Momen bangladesi külügyminiszterrel közösen tartott sajtótájékoztatóján Dakkában 2020. szeptember 10-én. MTI/KKM/Borsos Mátyás
Vágólapra másolva!
Az amerikai vállalatvezetők kifejezetten elismeréssel illették a gazdaságvédelmi akciótervet - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután fogadta az Amerikai-Magyar Üzleti Tanács delegációját Budapesten.
Vágólapra másolva!

Szijjártó Péter kiemelte: az amerikai vállalatvezetők jó döntésnek tartják a beruházások támogatását, és kitartanak magyarországi jelenlétük fejlesztése és növelése mellett.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Forrás: MTI/KKM/Kkm/Borsos Mátyás

Az amerikai vállalatok a második legnagyobb beruházói közösséget alkotják Magyarországon, mintegy 1500 vállalat, több mint 100 ezer munkavállalót foglalkoztat.

A versenyképességet növelő támogatásiprogramok keretében 16 amerikai vállalat kötelezte el magát újabb beruházások mellett összesen 37,3 milliárd forint értékben, megvédve ezzel 12 391 munkahelyet Magyarországon - tudatta.