Egy kilenc tankból álló titokzatos konvoj haladt el a népes tömeg előtt október 10-én a Phenjanban, Észak-Korea fővárosában tartott katonai díszszemlén, amelyet az országot irányító Észak-koreai Munkapárt alapításának 75. évfordulója alkalmából rendeztek. Az új harckocsik megjelenése számos kérdést is felvet.

Noha a világ figyelmét az ünnepélyes parádén bemutatott hatalmas méretű interkontinentális ballisztikus rakéta (ICBM) keltette fel a legjobban, a Koreai Néphadsereg több más hagyományos fegyvernem képviselőjét is felvonultatta - emeli ki az Asia Times.
Valószínűleg a legérdekesebbek mind közül azok az új tankok voltak, amelyek magukon viselik a hasonló orosz és kínai harci járművek vonásait is.

A felületes szemlélő számára csupán egyszerű harckocsikról van szó, azonban a katonai szakértők több kérdésre is felhívják a figyelmet velük kapcsolatban. Például arra, hogy Oroszország vagy Kína közreműködött-e a kifejlesztésükben, és csak prototípusokról van-e szó, vagy esetleg valami többről?

A Koreai Néphadsereg tankjai a Phenjanban október 10-én tartott katonai díszszemlénForrás: AFP/KCNA

Elsősorban két tényezőt emelnek ki: egyrészt az új tankok még valószínűleg prototípusok vagy koncepció-modellek lehetnek, és sorozatgyártásuk aligha kezdődött meg (sőt, ez még a közeljövőben sem várható), másrészt eléggé eltérnek a korábbi, hasonló észak-koreai fejlesztésektől. Több rokonvonást is mutatnak viszont az új orosz harcjárművel, a T-14 Armatával, de a kínai MBT-3000-re is rá lehet bennük ismerni. Sőt, az amerikai M1A2 Abrams harckocsik legújabb sorozatának egyes jellemzői is megfigyelhetők rajtuk.

Egyelőre természetesen korai lenne végleges következtetéseket levonni, de – tekintve, hogy ez az új észak-koreai tank különbözik a korábbi társaitól -, jó eséllyel orosz és/vagy kínai technológiák felhasználásával készülhetett.

Kiderült a halottakkal teli, észak-koreai szellemhajók hátborzongató titka

Hosszú ideje sokkolják a japán rendőröket a titokzatos, szigeteikhez sodródó kísérteties hajók. Az NBC témáról készített összeállítása azt írja, hogy csak tavaly 150 ilyen lélekvesztő jutott át a Japán-tengeren. Számuk pedig öt évre visszatekintve, meghaladja az 500-at. Többségükön csak holttesteket, illetve azok maradványait találták meg, de volt olyan hajó is, amin még testek sem voltak, csak néhány halászfelszerelés.

Beszédes lehet továbbá, hogy a járművek a díszszemlén világos, elsősorban sivatagban alkalmazható terepszínűre voltak festve, ezzel szemben ez a színezés kevéssé alkalmas az alapvetően hegyekkel és erdőkkel uralt észak-koreai terepen való hadviseléshez. Ezért inkább exportra szánt harckocsikról lehet szó, bár ezt még szintén korai lenne egyértelműen kijelenteni.

Látványos demonstrációt tartott az ország hadereje az Észak-koreai Munkapárt megalakulásának 75. évfordulójának alkalmából rendezett parádénForrás: AFP/KCNA

A tizennégy éve nemzetközi szankciókkal sújtott Észak-Korea mindenesetre újból tanúbizonyságot adott arról, hogy nem tesz le a katonai fejlesztésekről.

Ráadásul az ezzel ellentétes irányú nemzetközi törekvések ellenére, jelentős fegyverexportőrnek számít.

Nagyszabású katonai parádét tartott Észak-Korea

Nagyszabású katonai parádét tartottak szombaton Észak-Koreában a sztálinista állampárt, a Munkapárt 75 évvel ezelőtti megalapításának évfordulóján. A koronavírus-járvány jelentette veszély ellenére megtartott ünnepi rendezvényen felvonultatták a legújabb katonai technológiát - jelentették hírügynökségek dél-koreai forrásokra hivatkozva. Az észak-koreai állami tévé helyi idő szerint délutánig nem adott hírt az eseményről.

A katonai szakértők végkövetkeztetése az, hogy az új tankok vagy azok egyes elemei, fegyverzetei – miután megkezdődött a sorozatgyártásuk - megjelenhetnek olyan országok arzenáljában, amelyek nem engedhetik meg maguknak azt, hogy a fegyverpiacon vásároljanak modern harci eszközöket.