Veszélyes, rákkeltő anyagról neveztek el egy várost, most megszabadultak tőle

Asbestos, Canada, Kanada, bánya
Asbestos, Canada on a map
Vágólapra másolva!
A kanadai Asbestos (azbeszt) lakói népszavazáson arról döntöttek, hogy megszabadulnak városuk "mérgező" nevétől, és egy napjainkban pozitívabban csengő elnevezést választanak.
Vágólapra másolva!

A nagyjából 7 ezer lakosú város 170 kilométerre keletre fekszik Montrealtól, és

azért kapta az azbeszt nevet, mert az ásványt a 19. század vége óta bányászták a térségben.

A Québec tartománybeli település csaknem egy évszázadon át a világ egyik vezető azbesztellátója volt, ám a legtöbb iparilag fejlett országban rákkeltő hatása miatt mostanra betiltották az azbeszt felhasználását.

Hugues Grimard polgármester szerint Asbestos nevének negatív csengése miatt a város elesik a szükséges befektetésektől, amelyekre nagy szüksége lenne bányájának 2011-es bezárása óta.

2010-ben még javában folyt a kitermelés a helyi azbesztbányában Forrás: Shutterstock

A lakosok 51,5 százalékban szavaztak arra, hogy négy lehetőség közül a város a Val-des-Sources (Források völgye) nevet vegye fel

- jelentették be a négy napon át folyó referendum eredményét.

- mondta Grimard, aki januárban kezdett kampányolni a névváltoztatásért. A név utal arra, hogy a város mellett három tó folyik össze, egyben "történelmünk és gyökereink összeolvadását" is képviseli a település leírása szerint.

Asbestos városa hamarosan az új nevén szerepel majd a térképeken is Forrás: Shutterstock

A népszavazás, amelyen minden 14 éven felüli lakos részt vehetett, vasárnap ért véget, a város önkormányzata hétfő éjjel hagyta jóvá az új nevet, noha a változtatáshoz még számos hivatalos akadályt kell legyőzniük. A polgármester reményei szerint decemberre hivatalosan is megtörténik az átnevezés.

Kanadában egyébként szép számmal akadnak szokatlan nevű városok. Ilyen például a Saskatchewan tartománybeli Moose Jaw (jávorszarvas-állkapocs), Albertában Medicine Hat (sámánkalap), az új-fundlandi Dildo (műhímtag) vagy az ontariói Labrador és Swastika (horogkereszt).