Az amerikai cégek többsége fizetne bónuszt az év végén

manager cégvezető cég vezető ügyvezető igazgató general manager
44950879 - confident professional business man smiling at camera, office and business team working on background, selective focus
Vágólapra másolva!
Az idei év a vállalatok életében is komoly felfordulást hozott, ami a juttatások kifizetését is átalakította. Egy felmérés szerint az amerikai cégek többsége azonban még így is tervez bónuszt fizetni a dolgozóinak, noha a fizetésemelések várhatóan lassulni fognak.
Vágólapra másolva!

Minden harmadik amerikai vállalat készül arra, hogy visszafogja a fizetésemeléseket 2021-re, elsősorban a pénzügyi eredmények, illetve a koronavírus-járvány miatt hozott költségvetési korlátozások miatt – derül ki a Willis Tower Watson tanácsadócég nemrég ismertetett kutatásából.

A vállalat egyébként szeptember végén kérdezett meg összesen 705 amerikai vállalatot, melyek együtt több mint 14,3 millió dolgozót foglalkoztatnak.

Mindazonáltal a pénzügyi aggodalmak ellenére az derült ki a kutatásból, hogy a társaságok kétharmada még így is tervezi kifizetni az éves bónuszokat a dolgozóinak.

A konkrét számokat tekintve az látszik, hogy a válaszadó vállalatok 35 százaléka tervezi azt, hogy visszafogja a fizetésemeléseket, míg 50 százalék nem módosítana a korábbi terveken. A módosítások hátterében elsősorban a gyengébb pénzügyi eredmények (a válaszadók 68 százaléka hivatkozott erre), illetve a költségvetési vágások (66 százalék) állnak.

Illusztráció Forrás: AFP/Image Source/Richard Lewisohn

Ráadásul a válaszok alapján úgy tűnik, a cégvezetők kisebb emelésre számíthatnak (2,5 százalék), mint az átlagos dolgozók (2,6 százalék). A változás jól látszik, ha azt nézzük, hogy a május-júliusban készült felmérés még azt mutatta, a vállalatok 2,8 százalékos emelésre készülnek, és akkor még a megkérdezettek 84 százaléka tervezte a fizetések megtoldását 2021-ben.

Jóllehet a járvány gazdasági hatásai lényegében minden iparágat érintettek, a válaszadók 66 százaléka így is tervez éves bónuszt fizetni a dolgozóinak.

Mindössze 8 százalékuk jelezte kategorikusan, hogy nem fizetnek bónuszt, 26 százalék pedig még nem döntött. Itt azonban már a cégvezetők vannak előnyben. A bónuszt fizető cégeknél a vezetők 91 százaléka, míg a menedzsment 87 százaléka számíthat éves bónuszra, és a vállalatok 58 százaléka nem is tervezi csökkenteni az összesen kifizetett bónusz mértékét.

Illusztráció 123RF

Catherine Hartman, a Willis Towers Watson szakértője kiemelte, a vállalatok továbbra is kiemelt figyelmet szentelnek annak, hogy megszerezzék és megtartsák a tehetséges munkavállalókat. Az éves teljesítménybónuszok pedig elsősorban nekik szólnak, különösen olyan időszakban, amikor csak mérsékelt fizetésemelésekre van lehetőség.