Januártól megkezdődik a Gyurcsány-Bajnai kormányok által elvett 13. havi nyugdíj visszaépítése - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter parlamenti államtitkára a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Zsigó Róbert elmondta:  jövő év elejétől a 13. havi nyugdíj első heti részletét fogják megkapni a nyugdíjasok. A novemberi nyugdíjukkal együtt pedig 1,2 százalékos kiegészítő nyugdíjemelést kapnak. Azt januárra visszamenőleg minden nyugdíjas és nyugdíjszerű járulékban részesülő megkapja - tette hozzá.

A kormánypárti politikus jelezte: a novemberi nyugdíj már emelt összegű lesz, annak összegére kapják meg az idősek januártól a rendes nyugdíjemelést, egyúttal elkezdik visszaépíteni a 13. havi nyugdíjat is.

A kép illusztrációFotó: Koncz Márton - Origo

Zsigó Róbert közölte: a 2010-ben történt "családbarát fordulat" része az is, hogy az idősek megfelelő körülmények között, méltósággal tudjanak élni.  Példaként említette a Nők 40 programot, majd felidézte, hogy az idősek az elmúlt négy évben mintegy 250 milliárd forintnyi extra juttatást - kiegészítő nyugdíjemelést, Erzsébet-utalványt, nyugdíjprémiumot és rezsiutalványt - kaptak a nyugdíjemelések mellett. Mindent megpróbálunk elkövetni azért, hogy anyagilag is megfelelő módon tudjuk megbecsülni azt a munkát, amelyet az idősek elvégeztek az elmúlt évtizedekben  - hangoztatta az államtitkár.