Fontos dologra figyelmeztetik az ingatlantulajdonosokat az időjárás miatt

vízóra
Budapest, 2012. június 12. A Fővárosi Vízművek Zrt. munkatársa egy új vízórát tart a kezében, amikor vízóracserét végez egy társasház pincéjében, Budapest VIII. kerületében. MTI Fotó: Marjai János
Vágólapra másolva!
Az előrejelzések szerint a hétvégén megérkezik a hideg idő, emiatt pedig szükséges a vízmérők, vízvezetékek és a szerelvények téliesítése - hívta fel a figyelmet a Magyar Víziközmű Szövetség (Mavíz).
Vágólapra másolva!

Közleményükben hangsúlyozták: a télen nem lakott ingatlanoknál fontos a vízhálózat és a vízmérők víztelenítése.

A télen is lakott ingatlanoknál a vízmérőaknák, és a kevésbé védett helyeken futó vezetékszakaszok szigetelésére is kiemelten kell figyelni

- tették hozzá.

Illusztráció Forrás: Pénzes Géza

Emlékeztettek:

minden olyan vízelfolyás, amely a szolgáltatási pont utáni hálózaton keletkezett, a felhasználó számláját terheli, mert az ő birtokán lévő hálózat meghibásodása okozta a veszteséget.

Erre a hatályos jogszabályok kötelezik a felhasználókat.

Képünk illisztráció Forrás: MTI/Marjai János

Ezért is érdemes mindenkinek odafigyelni a vízmérőkre, hiszen azok rendeltetésszerű működtetése mindenkinek közös érdeke - fogalmaztak a közleményben.