A General Motors háromezer dolgozót vesz fel az elektromos autók fejlesztése miatt

Mary Barra, detroiti autókiállítás, a General Motors első női elnök-vezérigazgatója
Vágólapra másolva!
A General Motors bejelentette, hogy 3 ezer új alkalmazott felvételét tervezi, nagyrészt a szoftverfejlesztésre összepontosítva, mivel a vállalat felgyorsítja az e-járművekre vonatkozó terveinek megvalósítását.
Vágólapra másolva!

A szerződtetés 2021 első negyedévében várható. A vállalat közleménye szerint az állások a mérnöki, informatikai, tervezési technológiákra fognak összpontosulni.

Illsztráció Forrás: AFP/Getty Images/Bill Pugliano

A cég elkötelezett az elektronikus járművek szoftverének továbbfejlesztése mellett, hogy ezzel növelje az ügyfelek elégedettségét, élményeit, és mindemellett szakértő munkaerővel rendelkezzen

– jelentette ki a General Motors elnöke, Mark Reuss.

Nem csoda, hogy ennyi új munkalehetőség nyílik meg a cégnél, mivel a vállalat 2023-ra legalább 20 új elektromos járművek szeretne piacra dobni világszerte. Az év elején azt is bejelentették a cég képviselői, hogy 20 milliárd dollárt fektetének be az elektromos járművek fejlesztésébe.