Újra szárnyra kapott egy népszerű fuvarmegosztó szolgáltatás

Mobile Device Applications app application code data ELECTRONICS lyft mobile PHONE portable device ride sharing SCREEN SMARTPHONE SOFTWARE TAXI tech TECHNOLOGY telephone
The Lyft ride sharing app is seen on a mobile phone on February 12, 2018. Lyft is the main competitor to the dominant Uber. (Photo by Jaap Arriens/NurPhoto)
Vágólapra másolva!
A befektetők is díjazták a Lyft eredményeit, miután kiderült, a fuvarmegosztó vállalat igen jelentős emelkedést produkált az idei harmadik negyedévben. Mindez arra utal, hogy a társaság lendületesen dolgozza le a tavaszi kieséseit.
Vágólapra másolva!

Több mint 7 százalékkal erősödött a Lyft részvénye kedden, miután a vállalat közzétette a harmadik negyedéves eredményeit – írja a TechCrunch. Az Uber legnagyobb amerikai versenytársának számító Lyft ugyanis

499,7 millió dolláros bevételről számolt be, ami 47 százalékos emelkedés volt a megelőző negyedévben mért 339,3 millió dollárhoz képest.

Fontos azonban látni, hogy az idei év továbbra is igen komoly kihívásokat jelent a Lyft számára. A harmadik negyedéves bevétel ugyanis 48 százalékkal maradt el a tavaly ugyanekkor elért 955,6 millió dollártól.

A Lyft részvényárfolyamának idei alakulása Forrás: Investing.com

A befektetők azonban így is igen kedvezően fogadták a hírt, annak ellenére is, hogy a cég egy részvényre eső, 1,46 dolláros vesztesége rosszabb volt a vártnál. A piac azonban pozitív jelnek értelmezte a negyedéves alapú fölpattanást – ráadásul az általános jó hangulat is kedvezett a Lyftnek.

Az éves és a negyedéves alapú hatalmas eltéréseket az is jól mutatja, hogy a Lyft aktív sofőrjeinek száma 44 százalékkal csökkent éves alapon, negyedéves viszonylatban azonban épp 44 százalékos volt a bővülés.

Mindemellett úgy tűnik, a Lyft tartani tudja a korábban kitűzött irányt, és 2021 negyedik negyedévére nyereségessé válhat.

Ezt a cél még tavaly tavasszal tűzték ki, és a menedzsment optimizmusa egyértelműen hozzájárulhatott a részvényárfolyamok megugrásához is.