Átadták a BM Heros kaposvári gyárát

nk20151117
Két új, BM Heros Zrt. által gyártott tűzoltóautó, amelyet a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetője adott át a fővárosi tűzoltóknak a Dologház utcai központi laktanyában
Vágólapra másolva!
Átadták az elsősorban tűzoltójárművek gyártásával és felújításával foglalkozó, állami tulajdonú BM Heros Zrt. gyártóközpontját, valamint Kaposvár új oktatási és innovációs műhelyét a somogyi megyeszékhelyen.
Vágólapra másolva!

Szita Károly, Kaposvár polgármestere (Fidesz-KDNP ) az eseményen azt mondta: a másfél milliárd forintból épült, regionális szervizként és tanműhelyként is szolgáló létesítmény az első vállalkozás a város 32 hektáros keleti ipari parkjában, amelybe gépiparban érdekelt társaságok betelepülését várják.

Szita Károly, Kaposvár polgármestere Forrás: MTI/Varga György

Kaposvár mindig a gazdaság erősítését helyezte a fókuszba, ennek tükrében épült a várost az M7-es autópályával összekötő 67-es gyorsforgalmi út, továbbá épültek és újultak meg az iparterületek

- közölte.

Jelezte: folyik a város 21. századi újraiparosítási programja annak érdekében, hogy minden kaposvári dolgozhasson, többet kereshessen, jobban élhessen.

A politikus az Innovációs és Technológiai Minisztérium félmilliárd forintos támogatásával kialakított oktatóműhelyről elmondta:

a lehető legkorszerűbb műszerekkel felszerelt helyiség egyaránt segíti a szakképzést, az Óbudai Egyetem villamosmérnök-, valamint a Szent István Egyetem gépészmérnökképzését.

Gelencsér Attila, a térség fideszes országgyűlési képviselője bejelentette, hogy egy új ipari park épül Kaposváron.

Szólt arról, hogy az iparosítási törekvések európai uniós, magyarországi és helyi, kaposvári szinten egybeesnek. Utalt rá, az Európai Bizottság a 2014-2020-as uniós költségvetési ciklus tervezésénél megfogalmazta, hogy az ipar reneszánszára van szükség Európában.

Magyarország 2016 óta az Irinyi-terv mentén fejleszti iparát, célul tűzte ki, hogy 2030-ra az össztermékének 30 százaléka az iparból fog származni,

és Kaposvár is egyre többet tesz iparának fejlesztéséért.

Az iparnak van egy, a többi ágazathoz nem hasonlító húzóhatása, minden száz ipari munkahely további száz másik munkahely létrehozását eredményezi - mutatott rá.

Rajnai Attila, a BM Heros vezérigazgatója azt mondta, hogy a vállalat a gyártási portfólió, a kapacitás bővítése, termékeik egyre magasabb színvonalú gyártása, a nemzetgazdaság erősítése, a nemzetközi piacra lépés érdekében, továbbá a Kaposváron beinduló mérnökképzés hatására döntött a kaposvári beruházás mellett.

Hozzátette: a vállalat arra törekszik, hogy

a piaci igények felmérése után lehetőleg saját fejlesztésű, tervezésű, gyártású járműveket állítson elő magyar munkavállalókkal, magyar beszállítókkal, alvállalkozókkal úgy, hogy a termékekben minél magasabb legyen a hazai hozzáadott érték.

Rajnai Attila beszámolt arról, hogy a kaposvári gyárba első körben 20 dolgozót vettek fel, számuk a megrendelések függvényében elérheti a százat.

A vezérigazgató korábban az MTI-nek elmondta: a BM Heros a tűzoltójárművek mellett mentőgépjárműveket, más gépjárműveket, speciális eszközöket, konténereket is gyárt, és igyekszik portfólióját folyamatosan bővíteni.

A pénteki eseményen kiosztott sajtóanyagban szerepel, hogy a vállalat évente 150 szóló, 100 csuklós busz, 50 midibusz gyártását és 400 különféle jármű szervizelését tervezi Kaposváron.

Rajnai Attila a gyártóközpont átadásakor hangsúlyozta, a cég újabb üzemegységek létesítését tervezi, a lehetséges helyszínek között Kaposvár is szerepel.

A beruházó NIPÜF-csoport közleményben arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a fejlesztés során nemcsak a bérlő BM Heros Zrt. egyedi igényeit, hanem az energiahatékonyságot és a fenntartható megoldások alkalmazását is szem előtt tartotta.

"Így a nagy teherbírású ipari padló, valamint a nagy méretű szekcionált kapuk mellett a korszerű szigetelés és a takarékos LED világítás is az épület fő jellemzői közé tartozik" - jegyezték meg.