Hazánkban 10-ből 9 személyi sérüléssel járó, illetve négyből három halálos kimenetelű gázolás olyan gyalogosátkelőn történik, melyet nem véd jelzőlámpa. A teljesen magyar fejlesztésű SafeXOne intelligens zebránál a járművezetők időben észreveszik a gyalogost, így a balesetek 95 százaléka elkerülhető.

Herceghalom, Székesfehérvár, Szigetszentmiklós, Sződ, Várpalota és Veszprém településeken már találkozhatnak az autósok azzal a 2019 óta telepített magyar találmánnyal, a SafeXOne-nal, melynek sikere abban rejlik, hogy téves riasztás nélkül, pontosan mutatja a gyalogosok átkelési szándékát a járművezetők számára. Szürkületben és éjjel bekapcsol egy kiegészítő védelmi funkció, amivel közvetlenül a gyalogosok mozgását teszik láthatóvá, miközben az úttesten haladnak át.

A rendszer úgy működik, hogy érzékeli az átkelési szándékot, amelynek hatására bekapcsol az aktív üzemmód, vagyis egy irányított sárga villogó fény jelez a járművezetőknek..Szürkületben és sötétben a lézerfény biztosítja a megnövelt láthatóságot. Ezt a zebra területén, az úttest síkja felett hozzák létre, amely láthatóvá teszi a gyalogos mozgását, sebességét és irányát. Ez a működési séma biztosítja, hogy a járművezetők nem szoknak hozzá a SafeXOne jelzéséhez, ami segít megelőzni a megszokásból fakadó baleseteket is.

A lézersík leginkább a szürkületi és éjjeli, vizes környezetben tud érvényesülni, amikor a szórt fények a nedves felület miatt nem láthatók, ezért nappal nem használják. Ilyenkor a sárga villogók elég védelmet biztosítanak.

A járművezetők a szokatlan és jól látható fényhatást biztonságos távolságból - akár 150 méterről - képesek érzékelni, így fel tudnak készülni és meg tudnak állni a zebra előtt. Ennek köszönhetően a rendszerrel védett zebrákon a balesetek száma az eddigi tapasztalatok szerint nullára csökken.

Más rendszerekhez képest a megoldás bárhol telepíthető. Nincs szükség az útburkolat megbontására sem. Működéséhez hálózati tápellátásra sincs szükség, napelemek segítségével akár 2 hét felhős idő esetén is működőképes marad. Kiegészítő napelemekkel és plusz megvilágítással pedig egy igazán robosztus, teljeskörű védelmi rendszer alakítható ki.

A SafeXOne mozgásérzékelő szenzorai megbízhatóan érzékelik a gyalogosokat, amely elkerüli a téves jelzést. Mobil kommunikációt használva minden telepített rendszer folyamatosan információt küld a központba, így valós időben látják a rendszereik állapotát, beleértve az átkelési adatokat is. Ezt az információt a cég ügyfelei is nyomon követhetik bárhonnan, csak egy okostelefonra van szükség hozzá.

A Magyar Közút által jóváhagyott megoldás az általuk kezelt útszakaszokon is telepíthető.

A SafeXOne 100 százalékban hazai fejlesztésű, a rendszer mögött 5 éves hazai K+F munka áll.

Forrás: Visiblecrossing.com