Ne lepődjön meg, ha bankkártyáját nem terminálhoz, hanem telefonhoz kell érintenie

Így működik az érintéses bankkártya elfogadásra használható POS terminál egy mobiltelefonban - csak egy NFC technológiát viselő mobiltelefon kell hozzá
Vágólapra másolva!
A Mastercard és a Fizetési Pont bejelentette, hogy mostantól a magyar kereskedők is használhatják okostelefonjukat kártyaelfogadásra, így akár terminál igénylése nélkül tehetnek eleget a januárban életbe lépő új szabályozásnak, amely kötelezővé teszi legalább egyfajta elektronikus fizetési lehetőség biztosítását online kasszával rendelkező kereskedőknek.
Vágólapra másolva!

A Fizetési Pont az első szolgáltató, amely sikeresen hajtott végre Magyarországon kártyás fizetést SoftPos technológiával. A fejlesztés a Mastercard Doppio nevű infrastruktúra fejlesztési programjának keretei között valósult meg.

A technológia lényege, hogy

a kereskedő Android-rendszeren futó okostelefonnal is fogadhat kártyás vagy mobiltárcás fizetéseket.

Hamarosan újabb szolgáltatóknál is elérhető lesz ez a megoldás Magyarországon.

„A Doppio programot közel egy éve azzal a céllal hívtuk életre, hogy három éven belül megduplázzuk a hazai elfogadóhelyek számát. Ehhez két innováció is nélkülözhetetlen volt: a termináligénylési folyamat digitalizálása és lerövidítése, valamint azon piaci szereplők támogatása, akik színesebb, testre szabottabb szolgáltatásokkal képesek megszólítani a kérdésben leginkább érintett kkv-szektort. A SoftPos megoldásokkal pedig egy újabb lépést teszünk előre, hiszen így külön eszközre sem lesz szüksége a vállalkozóknak ahhoz, hogy a kártyás fizetést biztosítsák" – mondta a bejelentés kapcsán Szász Ferenc, a Mastercard üzletfejlesztési igazgatója.

„A Fizetési Pont történelmet írt azzal, hogy Magyarországon először hajtott végre bankkártyás vásárlást a SoftPos technológia alkalmazásával. Mindez része annak az alapvető filozófiánknak, hogy ügyfeleinknek a legkorszerűbb, leghatékonyabb megoldásokat biztosítsuk.

– mondta a bejelentés kapcsán Fekete Diána, a Fizetési Pont szóvivője.

Így működik az érintéses bankkártya elfogadásra használható POS terminál egy mobiltelefonban - csak egy NFC technológiát viselő mobiltelefon kell hozzá Forrás: Egyed Peter/Egyed Peter

A megoldás azon szektorokban, ahol a legalkalmasabb fizetési megoldás a SoftPos, további kedvezményeket is biztosít, így

például a taxisok, orvosok, folyamatosan úton lévő vállalkozók, kereskedők jelentős árengedménnyel vehetik igénybe a szolgáltatást, akár vissza nem térítendő állami támogatással is.

Az érdeklődőkkel a digitális igénylésnek köszönhetően gyakorlatilag pár perc alatt megköthető a szerződés.

A megoldás lényege, hogy az NFC-s fizetéseket - ilyen az érintésmentes kártyás és mobiltárcás fizetés is - a vállalkozó saját telefonján tudja fogadni.

Ehhez egy Android rendszeren futó, NFC chippel ellátott készülékre van csupán szükség; a piacon lévő okostelefonok jelentős része megfelel ezeknek a feltételeknek.

A most induló szolgáltatás a PIN-kódos hitelesítést nem igénylő, jellemzően 15.000 Ft-nál kisebb összegű tranzakciók esetén lesz különösen hasznos, de a folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően hamarosan a PIN-kód megadására is lehetőség lesz.

A magasabb védelmet biztosító mobiltárcák esetén a hitelesítés a vásárló készüléken történik biometrikus azonosítással vagy tárcajelszóval, így ezek használatával bármekkora összeget fizethetünk sofPos termináloknál is.

A szakemberek szerint a kereskedőknek nem érdemes várni az utolsó pillanatig. Helyette érdemes mielőbb elindítani az igénylési folyamatot, hogy december végéig biztosan elkészüljenek a szükséges fejlesztésekkel,

2021. január 1-től ugyanis minden online kasszával rendelkező kereskedő köteles lesz legalább egyféle elektronikus fizetést elfogadni.

A döntéshozók célja az új törvénnyel a készpénzhasználat visszaszorítása, illetve a gyors, kényelmes és biztonságos digitális fizetések népszerűsítése a vásárlók körében.