Egyre biztosabbnak látszik, hogy az arany jövőre is erősödni fog

arany, aranyrög, érték
Vágólapra másolva!
Meglódulhat az arany árfolyama 2021-ben, kitörve a jelenlegi sávból – mondják a Goldman Sachs elemzői. A befektetési bank szerint akár az unciánként 2300 dolláros aranyár is reális lehet jövőre.
Vágólapra másolva!

Az arany árfolyama az elmúlt hetekben az unciánként 1900 dollár körüli szűk sávban mozgott, miután nyáron a nemesfém új csúcsot döntött.

Az arany oldalazó mozgása nem meglepő, ugyanis alapvetően kettős hatás érte a nyersanyagot.

Az amerikai elnökválasztás historikusan mindig erősíti az aranyat a bizonytalanságok miatt, azonban a koronavírus elleni vakcinákról szóló biztató hírek csökkentették a piaci idegességet – visszafogva az arany árának növekedési lendületét.

Az arany ugyanis hagyományosan menedékeszköznek számít, vagyis minél nyugodtabb a piaci környezet, a befektetők annál inkább kockázatosabb eszközbe fektetnek az olyan stabil eszközök helyett, mint a nemesfém. Emellett az sem teljesen mellékes, hogy az elmúlt időszakban a bitcoin egyre komolyabb versenytársa lett a nemesfémnek az inflációtól is védett eszközök piacán.

Az arany unciánkénti árfolyamának idei alakulása Forrás: Investing.com

A Goldman Sachs elemzői szerint rövidtávon nem látszanak olyan tényezők, melyek érdemben kimozdíthatnák az aranyat a jelenlegi sávjából – írja a Mining.com. Jövőre azonban már meglódulhat az árfolyam, ahogy az inflációs kockázatok kerülhetnek a középpontba.

A befektetési banknál úgy számolnak, hogy ennek következtében az arany unciánkénti árfolyama 2300 dollárig is fölmehet 2021-ben, ami nagyjából 22 százalékos emelkedés volna a jelenlegi szinthez képest.

Az elemzők arra számítanak, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed időszakosan engedni fogja az amerikai infláció túlszaladását a célként kitűzött 2 százalékhoz képest. Vagyis jövőre akár 3 százalékos is lehet az amerikai infláció, mielőtt elkezdene csökkenni. Ez pedig azt jelentené, hogy a befektetők elkezdik aranyvásárlással fedezni magukat a hosszabb távú inflációs kockázatokkal szemben.