A Lime nemrég bemutatta negyedik generációs elektromos rollerét, amely akkumulátora már cserélhető lesz, ráadásul még nagyobb hangsúlyt fektetett a cég az utasok biztonságára a fejlesztés során.

A e-rollerek rövid távú kölcsönzésével foglalkozó cég nemrég közölte a harmadik negyedéves pénzügyi jelentését, amelyből kiderült, hogy hamarosan története során először profitábilis lehet a cég.

IllusztrációForrás: AFP/Kenzo Tribouillard

Emellett szintén bemutatták legújabb elektromos rollerüket, amely már a negyedik fejlesztése a Lime-nak és sokkal biztonságosabb lesz, mint a korábbi változatok, valamint cserélhető akkumulátorral fog rendelkezni, amely megkönnyíti az eszközök töltését és javítását is.

Wayne Ting, a cég vezérigazgatója egy konferencián nemrég arról beszélt, hogy a vállalata az első olyan mobilitási cég, amely pozitív cast flowt tudott felmutatni valamelyik negyedévében. Mindez pedig azt is jelenti, hogy a várakozások szerint 2021-ben már profitot fognak termelni.