Látványos bélyegblokk jelent meg az egyéves Puskás Arénáról

Puskás Aréna
Vágólapra másolva!
A Magyar Posta alkalmi bélyegblokkot bocsátott ki az egy éve átadott Puskás Aréna tiszteletére, áll a vállalat közleményében.
Vágólapra másolva!

A sorszámozott bélyegblokk Hefelle Glória grafikusművész tervei szerint az ANY Biztonsági Nyomdában készült 50 ezer példányban. A megjelenés napjától - azaz november 20-ától - megvásárolható az elsőnapi postákon és a Filapostán, továbbá megrendelhető a Magyar Posta internetes áruházából is.

Az alkalmi bélyegblokkon, a borítékon és a bélyegzőben a Puskás Arénáról készült külső és belső felvételek, valamint az intézmény logója szerepel.

Bélyegen az egyéves Puskás Aréna Forrás: Magyar Posta

Közép-Európa legnagyobb, legkorszerűbb élményarénája 2019. november 15-én, a Magyarország-Uruguay felkészülési labdarúgó-mérkőzéssel nyitotta meg kapuit.

Az azóta eltelt egy évben otthont adott a többi közt a Bayern München sikerét hozó UEFA Szuperkupának, a Ferencváros-Juventus Bajnokok Ligája-csoportmérkőzésnek, és annak sokáig emlékezetes, Izland ellen vívott összecsapásnak, amelyen a magyar labdarúgó-válogatott kijutott a jövő nyári, hazai társrendezésű Európa-bajnokságra.

– fogalmazott Fürjes Balázs.

A bélyegblokk Hefelle Glória grafikusművész alkotása Forrás: Magyar Posta

A Puskás Aréna tervezését, építését és működtetését irányító kormánybiztos emlékeztetett rá, az épület kialakításnál fontos szempont volt, hogy annak látványa felidézze a legendás Népstadiont. A karakteres pilonoknak és betonrácsaiknak köszönhetően az újban látjuk a régit, ami az alkalmi bélyegblokkon is visszaköszön.

Fürjes Balázs szerint mindannyian büszkék lehetünk az új Puskásra, amely száz százalékban magyar teljesítmény: magyarok tervezték, magyarok építették.

– fogalmazott, kiemelve, hogy az új Puskás átlagos árszínvonalon épült, sőt, a vele teljesen egy időben épült, ugyanekkora tokiói olimpiai stadion a Puskásnak épp a duplájába került.

A kormánybiztos hangsúlyozta, a Puskás Aréna több mint stadion. Budapest világszínvonalú nyolcvanezres koncerthelyszínnel gazdagodott, amit nyáron a legendás Aerosmith koncertjén is megtapasztalunk majd.

– tette hozzá Fürjes Balázs.